Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiképzés után eskü Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2020. november 13. 14:58

Huszonnyolcan tettek honvédesküt november közepén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

Hódmezővásárhely (1)
Hódmezővásárhely (5)

A járványügyi szabályok betartása érdekében csökkentett létszámmal megtartott alapkiképzés végén azok a tiszt, altiszt és legénységi állományú katonák tettek esküt, akik felkészítésüket október elején kezdték meg Hódmezővásárhelyen. A hathetes kiképzés ideje alatt a bevonulók elsajátították az alaki, egészségügyi, híradó és katonai tereptan ismereteket, valamint sikeresen teljesítették - a lövészet mellett - a harcászati és műszaki foglalkozásokat is.

Szloszjár Balázs dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka beszédében elmondta: az alapkiképzés résztvevői megkapták azokat az alapokat, amelyek a későbbi katonai szolgálatukhoz szükségesek lesznek. „Az elmúlt időszakban fegyelmezetten felkészültek a feladataik ellátására. Az eskü kötelez, pályafutásuk során a most elhangzottak szerint teljesítsék kötelességeiket” – mondta a parancsnok.

Hódmezővásárhely (6)

Az eskütételt követően a legjobban teljesítő katonák és a legjobb kiképzők elismerő oklevelet vehettek át Szloszjár dandártábornoktól.

Az alapkiképzést sikeresen teljesítők hamarosan saját alakulatuknál, eredeti beosztásukban kezdik meg katonai pályafutásukat.

Címkékeskü