Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kilenc kurd lázadót ölt meg a török hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. július 23. 21:40

Kilenc kurd felkelőt öltek meg török katonák, amikor megtámadtak egy iraki határ közelében fekvő katonai támaszpontot – jelentette be a török hadsereg pénteken. Az összecsapásban hat török katona is életét vesztette.

Az ütközet után négy lázadó holttestét találták meg, de a helyszínen gyűjtött információk arra engednek következtetni, hogy összesen legalább kilenc felkelőt megöltek – olvasható a török hadsereg honlapján. A támadást kezdeményező lázadó csoport, a Kurd Munkáspárt (PPK) katonai szervezete 13 halottról számolt be.

A PKK katonai csoportja hétfőről keddre virradóra támadta meg az iraki határ mellett található Cukurca városhoz közel eső katonai állomást. Egy török hírújság szerint a támaszpontra körülbelül negyven lázadó csapott le. Az ütközet körülbelül két órán át tartott, és az idei év egyik legvéresebb összecsapása volt.