Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína: letartóztatások egy kolostorban

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. április 1. 9:31

Huszonhat, a közelmúltbeli Kína-ellenes tüntetésekben való részvétellel gyanúsított személyt vettek őrizetbe, továbbá fegyvert, lőszert, robbanóanyagot foglaltak le egy Kína délnyugati részén fekvő kolostorban – jelentette az Új-Kína hírügynökség.

A rendőrségi rajtaütést a Szecsuán tartománybeli Aba kolostorban hajtották végre. Az itt élő buddhista szerzetesek a kínai hatóságok szerint részt vettek a március 16-i lhászai zavargásokban. Szecsuán tartomány határos Tibettel.

A hivatalos kínai hírügynökség arról is beszámolt, hogy a rendőrök a kolostorban műholdas telefonokat, külföldi televízió-adások vételéhez szükséges dekódereket, számítógépeket, fénymásolókat, valamint a száműzetésben működő tibeti kormány betiltott zászlaját is elkobozták.

A tibeti erőszakos cselekményben hivatalos pekingi adatok szerint 19-en haltak meg, a száműzött tibetiek szerint viszont a megtorlásnak legalább 140 halottja volt.