Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Családjuktól távol ünnepelték születésnapjukat

Szöveg: Szerencse Renáta |  2008. április 1. 9:39

Harmincnégyen ünnepelték születésnapjukat február-márciusban az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) katonái közül, amelyről torta és üdítő mellett, vidám hangulatban emlékeztek meg a táborban.

„Számomra meglepő volt ez a figyelmes-ség a tábor vezetése részéről, igazán nem is számítottam arra, hogy bárki is foglal-kozni fog a születésnapommal" – mondta Szabó Péter

1595874913
törzsőrmester, gépjárművezető- „A szűk körű megemlékezésen a parancsnok úrtól személyesen kaptunk egy emléklapot, majd mindannyian egyszerre fújtuk el a gyertyát az asztalon".

A táborban mindenki máshogy élte meg a születése valódi napját.

Görög Miklós szakaszvezető eképpen idézte fel élményeit: „Az én születésnapom azért volt feledhetetlen élmény a számom-ra, mert éppen aznap indultam Afganisz-tánba. Ez pont olyan érzés volt, mintha egy másik világba születtem volna bele."

„Még soha életemben nem kaptam ekkora meglepetést senkitől" – emlékezett vissza születésnapjára Dr. Löcher Zsuzsanna orvos százados. „Az egészségügyi központ katonái becsomagolták a mentőautót és jelképesen nekem adták születésnapomra".

„A születésnapom kettős ünnep volt a számomra. Egyr

1595874913
észt megünnepeltem, hogy megéltem ennyi évet, másrészt azért ünnepeltem, mert éppen aznap léptettek elő. Azt hiszem, kevesen kapnak ilyen születésnapi ajándékot" – osztotta meg élményeit Papp Gábor alezredes, biztonsági főtiszt.

„Sosem esik jól egy nőnek, ha születésnapján szembesül azzal a megváltoztathatatlan ténnyel, hogy megint egy évvel tapasztaltabb lett. Ezért is próbáltam titokban tartani ezt a nevezetes dátumot. Ennek ellenére az egész tábor felköszöntött aznap, egyenként kopogtatva az irodámban. Nagyon jól esett, hogy ilyen sokan felkerestek" – mondta Tóthné Szántó Szilvia zászlós, ügykezelő.