Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínának kémkedett egy amerikai fizikus

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. november 19. 8:42

Beismerte egy kínai származású amerikai fizikus, hogy jogellenesen adott át Kínának űrrakétákra vonatkozó műszaki és katonai információkat – közölte az igazságügy-minisztérium.

A 68 éves Shu Quan-Seng, aki Kínában született, majd megkapta az amerikai állampolgárságot, három vádpontban ismerte el bűnösségét egy norfolki (Virginia) szövetségi bíróság előtt. A férfit, aki egy csúcstechnológiai céget vezet, akár 15 év börtönnel is sújthatják. A perben 2009. április 6-án hirdetnek ítéletet.

A férfi többek között beismerte, hogy 2003 januárja és 2007 októbere között kriogenetikus (folyékony nitrogénnal működő) hajtóművekkel kapcsolatos információkat adott át a Kínai Népköztársaságnak, amelyeket a Hajnantól (Hainan) délre működő támaszponton használnak fel hordozórakétákhoz – áll a tárca közleményében.

Kína viszont tagadja, hogy kémkedett volna amerikai űrrakéta-technika után. “Az állítólagos történet arról, hogy Kína űrtechnikai információkat lopott az Egyesült Államoktól, merő kitalálás valamilyen hátsó szándékkal, de kudarcra van ítélve" – jelentette ki Csin Kang (Qin Gang) szóvivő.