Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiszabadultak a tálibok fogságából

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. június 2. 8:47

A pakisztáni hadsereg kedden bejelentette, hogy kiszabadított nyolcvan embert a tálibok fogságából. A túszok egy kadétiskola diákjai, tanárai és a hozzátartozóik voltak, akiket hétfőn raboltak el Pakisztán északnyugati részén, Észak-Vazirisztánban, ahonnan vakációjuk végeztével indultak haza.

Nem lehet tudni, pontosan hány embert vittek magukkal; egyes korábbi hírek szerint vagy 400-at, más források ennél jóval kisebb számot említettek.

A névtelenséget kérő pakisztáni katonai szóvivő azt mondta, hogy 71 kadét és kilenc tanár visszanyerte a szabadságát. Bannu város elöljárója szerint viszont mindenki kiszabadult.

A kadétiskola igazgatóhelyettese úgy nyilatkozott, hogy mintegy 200 túsznak már sikerült előzőleg megszöknie és eljutnia Bannuba.

Észak- és Dél-Vazirisztánban több olyan iszlamista szervezet működik, amely kapcsolatban áll a tálibokkal, illetve az al-Kaida terrorista hálózattal.