Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ENSZ-bizottság vizsgálódik Gázában

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. június 2. 9:04

Megérkezett Gázába az az ENSZ bizottság, amely a feltételezett izraeli háborús bűnöket hivatott kivizsgálni a Gázai övezetben.

A világszervezet Emberi Jogi Tanácsa által létrehozott testület élén egy dél-afrikai bíró, Richard Goldstone áll, aki korábban a dél-afrikai alkotmánybíróság bírája, majd a délszláv térségben és Ruandában elkövetett háborús bűnök ügyeinek főügyésze volt. Az AP jelentése szerint a zsidó származású és izraeli kapcsolatokkal is rendelkező Goldstone hangsúlyozta, hogy mindkét oldalon vizsgálódni szándékozik, vagyis annak is utána akar járni, hogy a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamász megsértette-e az emberi jogokat.

A 15 fős bizottság Egyiptom felől, Rafahnál érkezett a Gázai övezetbe. Egy hetet tölt a helyszínen, jelentését augusztusban nyújtja be. A bizottságnak a radikális Hamász palesztin mozgalom ellen tavaly decemberben indított háromhetes izraeli hadjárat palesztin áldozataira kell összpontosítania mandátuma szerint. A tervek szerint a testület találkozik a nem kormányzati szervezetek, társadalmi csoportok képviselőivel, valamint a feltételezett jogsértések áldozataival és szemtanúival.

Izrael ez év áprilisában bejelentette, hogy nem hajlandó együttműködni az ENSZ-vizsgálattal, amit a bizottság “Izrael-ellenes elfogultságával" indokolt.

Izrael 2008. december 27-én indított hadjáratot a Gázai övezetben, hogy megtorolja a szünni nem akaró palesztin rakétacsapásokat. A hadjáratnak több mint 140 palesztin halálos áldozata volt.