Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiszabadultak az al-Kaida fogságából

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 17. 14:23

Szabadon engedték Mali északi részében azt a házaspárt – két olasz állampolgárt -, akiket Mauritániában raboltak el egy al-Kaidához köthető csoport tagjai még tavaly decemberben – jelentette be pénteken az olasz külügyminiszter. A házaspárt épségben átadták a mali hatóságoknak – állt Franco Frattini közleményében.

Az olasz külügyminiszter megköszönte Mali segítségét, különösen Amadou Toumani Touré államfő közreműködését az ügyben.

A 65 éves olasz férfi és 39 éves, Burkina Fasó-i állampolgársággal is rendelkező felesége éppen Burkina Faso felé tartott Mauritániában, amikor tavaly decemberben fegyveresek kirángatták őket autójukból, és elhurcolták őket. A házaspár szitává lőtt gépkocsiját Mali határánál találták meg, egy olyan környéken, ahol az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló fegyveres csoportok tevékenykednek.

Az al-Kaida észak-afrikai szárnya, az Iszlám Maghreb al-Kaidája nevű szervezet az utóbbi hetekben több túszát is szabadon engedte Mali sivatagos területén: februárban egy francia férfi, márciusban pedig egy spanyol nő nyerte vissza szabadságát. Az iszlamista fegyveres csoport máig fogva tart két spanyolt, akiket tavaly novemberben raboltak el Mauritániában.