Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meghosszabbították a légtérzárat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 17. 20:26

Vasárnap délig meghosszabbította a magyarországi légtérzárat a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága az Országos Meteorológiai Szolgálat jelzései alapján – közölte a hatóság. A közlemény szerint a légi mentés és a kutatás-mentés számára továbbra is érvényben van a légtérzár feloldása.

A repülés számukra kizárólag csak a saját kockázatelemzésük alapján lehetséges. A közlemény emlékeztet arra: az Országos Meteorológiai Szolgálattal továbbra is folyamatosan kapcsolatot tart a Légiközlekedési Igazgatóság és szükség esetén ismételten módosíthatja – feloldhatja vagy meghosszabbíthatja – a légtérzárat.

A magyar légteret pénteken este hét órától zárták le, mert péntek estére volt várható, hogy az izlandi vulkánkitöréskor keletkezett hamufelhő eléri Magyarországot.

A döntést a hatóság azzal indokolta, hogy a légtérbe került hamu eltömíti a repülőgépek hajtóművét.

Az izlandi vulkánkitörés nyomán Európára boruló hamufelhő miatt szombaton a légi járatok bő háromnegyede kimaradt – közölte az Eurocontrol, a kontinens légi forgalmának biztonságáért felelős, brüsszeli székhelyű szervezet. A tájékoztatás szerint a szokásos 22 ezer járat közül mindössze 5 ezer közlekedett ezen a napon.
Az Eurocontrol szombat kora esti beszámolója szerint repülési tilalom volt érvényben Ausztriában, Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Dániában, Észtországban, Finnországban, Franciaországban, Hollandiában, Horvátországban, Írországban, Lengyelországban, Magyarországon, Nagy-Britanniában, csaknem egész Németországban, Norvégia déli részén, Olaszország északi részén, Romániában, Svájcban, Svédországban, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában és Ukrajnában.
Dél-Európa – Spanyolország, a Dél-Balkán, Dél-Itália, Bulgária, Görögország és Törökország – légtere “nyitva maradt". Szombat délelőttönként az amerikai kontinensről rendszerint mintegy háromszáz gép érkezik Európába, de ezen a napon csak 73 járat üzemelt.

Kaczynski koporsóját repülőn szállítják

Katonai repülőgéppel szállítják át az egy hete repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt lengyel elnöki pár koporsóit vasárnap Krakkóba.
A temetés helyszínére annak ellenére szállítják repülővel a koporsókat, hogy Lengyelország légterét lezárták az Európa felett terjedő hamufelhő miatt. Lech Kaczynskit és feleségét, Mariat vasárnap temetik el a Lengyelország déli részén lévő Krakkóban.
A koporsókat szállító katonai repülőgép vasárnap reggel 7-kor indul el Varsóból Krakkóba, és ötezer méter alatt repül majd, így nem éri el azt a magasságot, ahol a vulkáni hamu szétterjedt Lengyelország felett. Az elnöki pár koporsója szombaton még Varsóban marad, hogy akik még eddig nem tették, leróhassák kegyeletüket a ravatal előtt a varsói elnöki palotában.

Az Európa jelentős részét elárasztó vulkáni hamufelhő következtében néhány politikus lemaradhat az egy hete elhunyt lengyel köztársasági elnök temetéséről, nyolc állam vezetői ezt hivatalosan is jelezték már. Nem tud elutazni Krakkóba a macedón elnök, a dél-koreai miniszterelnök, a japán alsóház elnöke, az indiai külügyminiszter, a mexikói külügyminiszter, Új-Zéland főkormányzója, a pakisztáni védelmi miniszter, valamint az egyiptomi kormány nemzetközi együttműködésért felelős minisztere.

Várhatóan szintén autóval érkezik Krakkóban a szlovák delegáció, a csehek viszont vonattal utaznak.

Kitart utazási szándéka mellett az amerikai elnök is. A Fehér Ház első szombati közlése szerint Barack Obama repülőgépe vasárnap, 35 perccel a temetési szertartás kezdete előtt fog leszállni a krakkói repülőtéren, de végül bejelentették, hogy biztonsági okokból az amerikai elnök mégsem vesz részt az eseményen.

Eredetileg 98 állam jelezte, hogy – különböző szinten – képviseltetni fogja magát Lech Kaczynski és felesége temetésén. Az eredeti terv szerint a Vatikán küldötte, Angelo Sodano bíboros mutatta volna be a szombat déli gyászmisét Varsóban, a Pilsudski téren. A lengyel légtér zárlata miatt ő azonban nem tudott Varsóba utazni. A vasárnapi krakkói temetésen viszont már Sodano is ott lesz.

Magyarországról Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is részt vesz a temetésen. Õk a távirati iroda értesülései szerint egy autókonvojban, de külön gépjárművekkel utaznak Lengyelországba.