Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kitartás, fegyelmezettség és céltudatosság

Szöveg: Tóth Ádám | Fotó: Tischler Zoltán |  2024. április 26. 20:47

A Honvédelmi Minisztérium „Legendák és Hősök” elnevezéssel indított kulturális programsorozat legújabb állomásaként, április 25-én a miskolci Cinema moziban, közel 500 diák tekintette meg Zákonyi S. Tamás rendező „A nemzet aranyai” című filmjét, amely a magyar férfi vízilabda-válogatott, Kemény Dénes szövetségi kapitány irányítása alatt elért sikereiről szól.

A nemzet aranyai című film – műfaját tekintve – meglepően hosszan, 149 percben mutatja be annak a csapatnak az útját, amely mondhatni többgenerációs élményt okozott azzal, hogy egymás után háromszor nyert olimpiai aranyérmet férfi vízilabdában. A legendás gárda a 2000-es évek első évtizedében minden tornán favoritnak számított, játékosait és edzőjét itthon olyan méretű lelkesedés övezte, hogy négyévente még az is leült megnézni a csapat meccseit, aki egyébként semmilyen módon nem kapcsolódott a sportághoz.

A Honvédelmi Minisztérium a Magyar Honvédséggel együttmködve valósította meg a rendhagyó filmvetítést, melynek során a honvéd kadét középiskolások, a Vértezd fel magad! programban és a Tanítsunk Magyarországért programban résztvevő diákok személyesen megismerkedhettek a legendás magyar sportolók különleges teljesítményével és a ma hőseivel, a katonákkal is. A korszakos csapatnak emléket állító film kettő órakor kezdődő miskolci vetítésére a fiatalok már egy órakor izgatottan gyülekeztek, érkezésükkor pedig fiatal katonák és ajándékok is fogadták őket.

2024.04.25.Miskolc_mozi_TZ_2

Krizsán Szabolcs százados, az MH Sportszázad parancsnoka érdeklődésünkre elmondta, hogy a 2000-es évek első évtizedében a sikert sikerre halmozó csapat szerepléseire tisztán emlékszik. „Szenzációs volt megélni, hogy a magyar csapat gyakorlatilag verhetetlen volt vízilabdában. Három olimpián keresztül egy emberként szurkolt az ország értük és ahogy visszaemlékszem, szinte libabőrös leszek.” A százados arról is beszélt, hogy a dokumentumfilm megtekintése milyen szemléletbeli, lelki munícióval láthatja el a fiatalokat.

„Mindannyiunknak fontos, hogy inspirálódjunk, akarjunk többek lenni. Ez a film ezt megadja, hiszen három olimpiai arany történetét végigkísérhetjük. Nagyon bízom benne, hogy olyan élményekkel fognak gazdagodni a diákok, amiket hasznosítani tudnak majd az életükben is” – fogalmazott a százados.

2024.04.25.Miskolc_mozi_TZ_24

A vetítés előtt Hosnyánszky Norbert szakaszvezető, olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy számára a film legmeghatározóbb pillanatai Benedek Tiborhoz köthetőek. „A filmnek egyértelműen a legmeghatóbb része az, amikor arról van szó, hogy Benedek Tibor hogyan tartott nekünk közös szeánszokat, csoportos beszélgetéseket” – mondta.

„Jó szétnézni, életerős, rátermett fiatalokat látok” – kezdte köszöntőjét Krizsán Szabolcs százados, a vetítőtermet szinte teljesen megtöltő közönség előtt. A filmet megelőző felvezetőjében, elmondta, hogy érdemes figyelmesen nézni az alkotást, hiszen akik ebben szerepelnek, azok olyan maradandó dolgot alkottak, amire nagyon kevesen képesek. „A mi feladatunk az is, hogy hidat képezzünk a Magyar Honvédség és a civil társadalom között, éppen ezért olyan kiváló katonasportolókat tömörít magába az alegységünk, mint például Hosnyánszky Norbert szakaszvezető” – fogalmazott a mai nap jelentőségéről.

Hosnyánszky Norbert szakaszvezető – akinek az érmeit is megtekinthették a fiatalok – a közönség előtt elmondta, hogy a producerek 400 órányi anyagot vettek fel, ebből vágták a két és fél órás filmet; illetve megtudhattunk azt is, hogy a mozinak egy sorozat formájában valószínűleg lesz egy folytatása. „A film nézése közben mindenkinek a figyelmébe ajánlom, hogy ne is feltétlenül az akciókat, vagy a megszerzett érmeket figyeljék, hanem hogy mi kellett ehhez a sikerhez: alkalmazkodás, kommunikáció, tisztelet. Ez inspirálni fog titeket, az élet bármely területén indultok majd el” – zárta gondolatait a példakép.