Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiújultak a harcok a kambodzsai-thaiföldi határtérségben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 23. 8:35

Április 23-án, szombaton reggel kiújultak a harcok a kambodzsai-thaiföldi határtérségben. A két ázsiai ország katonái lőfegyverekből tüzeltek egymásra és aknavetőket is bevetettek. Ugyanebben a körzetben pénteken is lőtték egymást. Hárman-hárman haltak meg a két oldalon a hat órán át tartó összecsapásban.

Szombaton megint csak reggel hat órakor kezdődött a lövöldözés a vitatott határterületen – közölte egy thai tábornok. Az összecsapás hírét később a kambodzsai fél is megerősítette. Esetleges áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

A két ország egyenruhásai februárban négy napon át harcoltak egymással a két ország határán, a mostani helyszíntől mintegy 100 kilométerre keletre.

A határvillongások okozója a vitatott hovatartozású területen álló, 900 éves Preah Vihear hindu templom volt, amelyet mindkét ország magáénak tart. A hágai Nemzetközi Bíróság 1962-ben Kambodzsának adta, de nem döntött a körülötte lévő 4,6 négyzetkilométeres terület hovatartozásáról.

Címkékaknavető