Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiváló a Magyar Honvédség és a rendőrség között a kapcsolat

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Tóth László |  2021. december 28. 9:10

Több területen dolgoznak együtt. Számtalan helyzetben segítik és kiegészítik egymás munkáját. Két különböző szervezet, de mégis egy a cél: a magyar állampolgárok védelme. Mergancz Sándor rendőr dandártábornokkal, az ORFK Közrendvédelmi Főosztály vezetőjével beszélgettünk a Magyar Honvédség és a rendőrség együttműködéséről.

Mióta tart a két szervezet között az együttműködés?

Annak idején a „fegyveres erőknek” nevezett szervezetek valamilyen formában folyamatosan együttműködtek. 2015-ben együttműködési megállapodást kötött a Magyar Honvédség és az Országos Rendőr-főkapitányság, amelyet 2020-ban megújítottak. Ekkor én még katonaként segítettem az új megállapodás kidolgozásában. (Szerk.: Mergancz Sándor rendőr dandártábornok 2016 márciustól 2021 februárig az MH Katonai Rendészeti Központ parancsnokaként szolgált.)

TOT_6970

Mely területeken folyik az együttműködés?

Az együttműködés tekintetében a legmeghatározóbb a határvédelem. Ennek láthattuk példáját december 15-én, amikor illegális migráció kezelésével kapcsolatos gyakorlatot tartott a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Ezen a gyakorlaton a Magyar Honvédség speciális képességeivel és technikai eszközeivel támogatta a rendőrség munkáját.

A határvédelem tekintetében kiemelendő a két szervezet kutyás szolgálatainak több éven át tartó közös tevékenysége. Ezen a területen is nagyon jó együttműködés alakult ki a határőrizetben a katonai rendész kutyások és a rendőrségi kutyavezetők között. A pandémia idején, korábban kórházparancsnoki rendszert alakítottak ki, ahol katonák, rendőrök és katasztrófavédők segítették a kórházak logisztikai tevékenységének ellenőrzését. Jelenleg a kórházparancsnoki rendszer tevékenysége szünetel, de ezen a területen is együttműködtek a rendvédelmi szervezetek. December 7-én külön megállapodást kötött az MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK), valamint a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK). Az utóbbi egyebek mellett a missziós felkészítések során segíti a honvédség munkáját. A közterületi szolgálatnál is közös munka folyik, ilyen például az adventi vásárok ellenőrzése. A katonai rendészet és a rendőrség viszonya nagyon szoros, hiszen mindegyik a belső rend fenntartására hivatott. Ha a katonai rendész lát egy kirívó szabálysértést, figyelmeztetheti, és szükség esetén átadhatja az elkövetőt a kiérkező rendőröknek. A Police Medic területén is közös munka folyik. Mindkét szolgálat kölcsönösen segít egymásnak például elsajátítani az elsősegélynyújtás speciális szabályait. Területvédelmi együttműködésben is közös munka folyik. Az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos katonák kézifegyvereinek tárolásához a rendőrség helyet biztosít, ha éppen azon a területen nincsen laktanya. Ott van például az információátadás. Amennyiben valamelyik főkapitányság ezt igényli – például hóhelyzetben - megfelelő technikai eszközt biztosít számára a honvédség. A helyőrség parancsnokok és a megyei főkapitányok is szoros kapcsolatban vannak. Nem utolsó sorban, de kulturális területen is működik az együttműködés. Fordult már olyan is elő, hogy bizonyos rendezvényekre kölcsönkértük a honvédség katonazenekarát.

Hogyan jellemezné az együttműködést a honvédség és a rendőrség között?

Kiváló az együttműködés. A Magyar Honvédség parancsnoka és az Országos Rendőr-főkapitány jó munkakapcsolatban van egymással.

Mennyire befolyásolta a járványhelyzet az együttműködést?

A pandémia szorosabbá és hatékonyabbá tette azt. Megemelte azon helyek számát, ahol együtt tudtak és tudnak dolgozni a katonák és a rendőrök. Ilyen volt például - ahogy azt korábban is említettem - a korházparancsnoki szolgálat, vagy az a közös járőrszolgálat, amelynek keretén belül együtt ellenőrizték a közterületeket. Az úgynevezett „korridor” feladatban azokat a Magyarországon átutazó tranzit autósokat ellenőrizték, akik csak a kijelölt benzinkutaknál állhattak meg. Közös szolgálatot rendeltek el a pandémia idején a külképviseletek őrzésében is.

TOT_6942

Tervezik bővíteni az együttműködést?

Ez mindig attól függ, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézni. Ha akad egy olyan szituáció, ahol szorosabbá kell fűzni az együttműködést, akkor mindenképp szükség van rá, hiszen hazánk biztonsága a legfontosabb.

Miben tudja a két szervezet egymás munkáját kölcsönösen segíteni?

A kiképzés területén nagyon sokat köszönhetnek a katonák a rendőröknek. Békeidőben közterületi szolgálatra csak katonai rendészt lehet vezényelni. Azonban a pandémiás időszak ezt felülírta, így a katonákat fel kellett készíteni, amiben a rendőrség nagy szerepet játszott. A honvédség pedig a technikai eszközeivel segíti a rendőrök munkáját. Kétoldalú az együttműködés a missziós felkészítésekben is. Pandémia idején a honvédség a vegyvédelmi szervezeteivel például az idősek otthonában megjelent, ami nem kimondottan a rendőrség segítése volt, de mindenképpen a társadalom érdekében történt.

Ezek mellett természetesen kölcsönösen használhatják a különböző szabadidős objektumokat is. Összefoglalva elmondhatjuk, mind a két szervezet arra hivatott, hogy a magyar állampolgárok békében és biztonságban éljenek. Békeidőben a rendőrség önállóan teszi mindezt, de amikor egyéb más jellegű problémák – határvédelem, pandémia stb. – jelentkeznek, akkor az együttműködés nemcsak a kiképzésre, hanem ezekre a feladatokra is kiterjed.

Kapcsolódó cikkek