Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Komplex harcászati gyakorlaton bizonyítottak

Szöveg: Bányász Eszter | Fotó: Kertész László |  2023. március 24. 8:35

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (NKE HHK) másod-, harmad- és negyedéves hallgatói hajtottak végre menetből indított támadást egy összfegyvernemi gyakorlat részeként az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisán, március 23-án.

A lövész, tüzér, harckocsizó és elektronikai hadviselés specializációkon, valamint katonai vezetői szakon tanuló hallgatókból álló támadó század gyalogos szakasza megtisztította először a mozgást korlátozó terepet, hogy biztosítsa a gépesített erőkkel a század főirányába mért csapást, mindezt a tüzérség csapásaival összhangban. A gyakorlat végén a védekező szakasz tartalék támpontját egy tűztámogató és egy manőverező elem összhangjában végrehajtott támadással birtokba vették, így kijutott a továbbtámadási irányba. A komplex harcászati gyakorlat végrehajtását nehezítette a bonyolult terep, ugyanis egyaránt nyílt, beépített és erdős területeken is zajlott.

„Ez a gyakorlat az egyik legfontosabb eleme a képzésnek, hiszen lehetőséget nyújt a hallgatóknak arra, hogy a tanteremben megszerzett tudást átültessék gyakorlatba” – hangsúlyozta Takács Márk százados, az NKE HHK Összhaderőnemi Műveleti Tanszék egyetemi tanársegédje. A százados hozzátette: a hallgatók nagyon motiváltan álltak a feladat elé, és a tudásszintükhöz mérten jól teljesítettek.

Ócsa_HHK (15)

Farkas Attila lövész szakos, hallgató zászlós a támadó fél századparancsnokaként a mozzanatot megelőző délutánon és estén a művelet megtervezéséért és szervezéséért felelt, a mozzanat napján pedig a harc vezetése volt a feladata a szakasz- és rajparancsnokokon keresztül. „Nagyon hasznos volt, hogy együtt tudtam dolgozni különböző fegyvernemekkel és szakcsapatokkal, illetve az, hogy az alsóbb évfolyamosok bevonásával ilyen nagy létszámú gyakorlaton tudtam részt venni” – fogalmazott a századparancsnok.