Kontrasztok és összhangok négy felől

A Honvéd Kulturális Egyesület támogatásával létrejött kiállítás négy alkotóját műveikről és a mögöttük rejlő gondolataikról, érzéseikről kérdeztük.

Dudás Sándor művészi természetfotós, akinek egy díjnyertes alkotását is kiállították. A művészet iránti szeretete már gyerekkorában megmutatkozott, ám a művészettel igazából nyugdíjas éveiben kezdett el komolyabban foglalkozni. Fotóira nemrég figyeltek fel, a „magyar kolibriről”, egy a virágokon lakmározó szenderről készült képe díjat nyert egy természetfotó-pályázaton. Alkotásairól szerényen azt mondja, neki csak ott kell állnia a megfelelő helyen és megnyomnia a gombot.

„Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy kiállításon szerepelhetnének ezek a fotók. A gárdonyi telkünkön fotózom a virágokat és az állatokat, ez a szender is ott került lencsevégre. Mindig van fényképezni és gyönyörködni való. Nőnek a növények, a virágok gyarapodnak, szépül a környezet. Nagy meglepetés volt számomra ez a meghívás, szívesen jöttem, és azt kell mondjam, hogy még legalább ennyi ugyanilyen képet ki tudtam volna válogatni. A fotózást a festés-rajzolás mellett így még nagyobb lelkesedéssel folytatom, hátha lesz még lehetőségem megmutatni az alkotásaim a nagyközönségnek.”

Matetits László alezredes, az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokságon teljesít szolgálatot, a kiállításon fekete-fehér grafikái alkotnak kontrasztot a színes fotókkal és festményekkel, s harmonizálnak a szintén kettős színezetű szobrokkal. Alkotói múltja több évtizedre tekint vissza. Foglalkozik grafikával és festészettel is, sőt, néha kisplasztikákat is alkot.

„Számomra a grafika, mint műfaj, és ezen belül is a rajz olyan alapvető kifejezési forma, amiben mindig megtaláltam önmagamat, soha nem csalódtam benne. Bár alapvetően az alkotásban nem lehet csalódni, hiszen az ember szeretne valamit kifejezni magából, vagy valamiféle hatás éri és annak mentén kezd el alkotni. A fekete-fehér ábrázolásban bármit meg lehet oldani, ezernyi lehetőség rejlik ebben a technikában. Például érzelmeket lehet érzékeltetni, hisz maga a grafika nem más, mint a tónusok, vonalak játéka. Minden vonalnak megvan a maga hangulati értéke. Ugyanúgy ki lehet fejezni mindent, akár színek nélkül is, sőt... A szín nagyon konkrét, de egy fekete-fehér rajzzal érzékeltetni egy érzelmet, az igazán izgalmas.”

Karácsonyi Éva a Honvéd Kulturális Egyesület veszprémi régiójának a vezetője, aki 13 esztendeje autodidakta módon kezdett el festeni. A tárlaton az utóbbi két-három évben készített képeiből látható válogatás. Festményei a lélek tájaira visznek.

„Egy hagyományos tájkép most már semmit nem mozgat meg bennem. A látványt átabsztrahálom, vagy egy nagyon picike kis részletét ragadom meg a természetnek, és azt az én belső világommal közvetítem a vászonra. Előfordul, hogy egy fotó inspirál, de egy idő után már nem követem annak vonalait, a belső lelkivilágom vezeti tovább az ecsetet. Kedvenc technikám nincs, egyedül az akvarellel nem vagyunk nagyon jó barátok. Az pontosságot igényel, én meg hebrencs vagyok, ami látszik is a képeimen. Nem számít, ha a festék kicsit összefolyik, csak az összhatás legyen jó.”

Berek Lajos nyugállományú honvéd, katonapedagógus és szobrász egyszemélyben. Harminckilenc év és hatvan napi szolgálat után 2007-ben kapta meg az obsitot. 1981 óta több egyetemen és főiskolán tanított, jelenleg az Óbudai Egyetem professzor emeritusa. Nagyméretű szobrainak jelentős része kötődik a katonasághoz és a tudósokhoz. Most látható kisplasztikái azonban más művészi utakról is árulkodnak.

„Amikor egy élő, vagy egykor élt személyt mintázok meg, akkor törekednem kell a hűségre, hogy ráismerjenek. Amikor azonban egy ilyen szobrot mintázok agyagból vagy gipszből, akkor belebújok a személy bőrébe és megpróbálom a gondolatvilágát is visszaadni. Az emberben él a kísérletező szellem. Anyagban, technikában, stílusban. Vannak rozsdamentes acélból készült kisplasztikáim, kőszobraim, minden anyag magában hordozza azt, amit szeretnék kifejezni vele. Olykor a gyászt, olykor a bölcsességet.”