Könyvbemutató a Tudós Kávézóban

Szöveg: Tamás Tibor | 2012. március 22. 10:41

Lehet, hogy nevében, színében vörös volt az 1919-es Tanácsköztársaság hadserege, de szívében egészen bizonyosan nem volt az – szögezte le a Herczeg Ferenc−Mátyusz Elemér−Breit József „Vörös háború” című művét bemutató előadásában prof. dr. habil. Szakály Sándor történész, a Károli Gáspár Egyetem tanára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem könyvtára és a Filmkapu Kft. közös könyvbemutatóján, amelyet március 21-én, szerdán rendeztek az NKE Tudós Kávézójában.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tudós Kávézója ismét izgalmas eszmecsere helyszínéül szolgált március 21-én, amikor stílszerűen az 1919-es Tanácsköztársaság kikiáltásának napjára időzítették a korszakot megelevenítő könyv bemutatását; a rendezvényt dr. Horváth Csaba alezredes, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar hadtörténelem-tanára moderálta.

Elsőként Brády Zoltán, a magyarság sarkalatos történéseinek számos dokumentumát elsőként közkinccsé tevő Filmkapu Kft. vezetője, a Kapu című folyóirat főszerkesztője ismertette a könyv születésének nem mindennapi körülményeit. Ugyanis Herczeg Ferenc író, Mátyusz Elemér tudós és Breit (Bánlaky) József 1923-ban megjelent alapművét a nyilas rémuralom éppúgy betiltotta, mint a Rákosi-diktatúra, és fennmaradása csupán Breit József fiának köszönhető, aki egy példányt megmentett a zúzdába induló teherautóról.

Szakály Sándor a kötetről tartott bevezetőjében elmondta, hogy Breit József Bánlaky József néven ismert, amellyel – többek között – A magyar nemzet hadtörténelme című 24 kötetes nagyszerű munkáját jegyezte. Mint a Magyar Királyi Honvédség vezérkari tisztje, majd hadtörténész és ludovikás tanár, aprólékos gondossággal és tárgyilagosan gyűjtötte egybe a korabeli jelentéseket. Herczeg Ferenc, a kor írófejedelme pontos korrajzot nyújt 1918–19-ről, valamint Károlyi Mihály szerepéről, Mátyusz Elemér pedig a vörös emigrációt leplezi le.

Szakály Sándor − alaposan megvilágítva a történelmi és hadtörténeti összefüggéseket − rámutatott: a politika nem tudott mit kezdeni a hadsereggel 1918-ban, félt tőle; Linder Béla hadügyminiszter kijelentése („Nem akarok katonát látni!") végzetesnek bizonyult, amint a frontról hazatérők leszerelése is. Álmokat kergettek, amikor azt gondolták, hogy önkéntes alapon is lesz hadsereg, benne tisztikar. Nem lett.

Amikor megindult az invázió a történelmi Magyarország ellen, Tombor Jenő, majd főként Stromfeld Aurél vezetésével olyan hatékony újraszervezés ment végbe, amely egy sikeres észak-felvidéki hadjáratot eredményezett.
Az egzisztenciális okok (hivatástudat) mellett a katonák fő mozgatórugója a haza védelme volt. Nem az számított, hogy minek nevezik a haderőt, hanem az, hogy siker koronázza harcukat. Eközben olyan fiatal, tehetséges tisztek tűntek föl, mint Jány Gusztáv, Lakatos Géza, Csatay Lajos vagy Náday István, akik később kiemelkedő szerepet játszottak a magyar hadtörténetben.

Lehet, hogy nevében, színében vörös volt ez a hadsereg, de szívében egészen bizonyosan nem volt az – húzta alá Szakály Sándor.

A történészprofesszor kiemelte: ez a döbbenetes történelmi dokumentumokat tartalmazó szemelvénygyűjtemény igazi étvágygerjesztő a kutatóknak és az olvasóknak.