Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös hadgyakorlatot tart az amerikai és a Fülöp-szigeteki hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. október 17. 20:36

Mintegy háromezer amerikai és Fülöp-szigeteki katona kezdett hadgyakorlatba október 17-én, hétfőn, egyebek között a vitatott hovatartozású Spratly-szigetek „megvédésére”. A kéthetesre tervezett gyakorlat során egy partraszállást is modellezni fognak a résztvevők a Dél-Kínai-tengeren található, feltevések szerint kőolajban gazdag szigeteken, amelyeket a Fülöp-szigetek mellett Kína és négy másik délkelet-ázsiai ország is a magának tart.

Egy amerikai tiszt szerint a hadgyakorlat főként a katonai szövetség összekovácsolására szolgál, és sem Kína, sem valamelyik másik ország nem a képzeletbeli célpontja a gyakorlatoknak. A haditengerészet illetékes szóvivője elmondta, hogy egy ellenséges partszakasz elfoglalását célzó próbarajtaütést is végrehajtanak majd a csapatok.