Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kristersson: Svédország teljesíti Törökországnak tett vállalásait

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. november 9. 17:31

Svédország maradéktalanul teljesíteni fogja Törökországnak tett vállalásait a NATO-csatlakozással kapcsolatban - írta november 8-án, kedden, a CNN Türk török hírportál Ulf Kristersson svéd kormányfő szavaira hivatkozva, aki hivatalos látogatáson Ankarában tartózkodik.

Ulf Kristersson délelőtti programja részeként Mustafa Sentop török házelnökkel találkozott az ankarai parlamentben. A beszámoló szerint a svéd miniszterelnök a megbeszélés során hangsúlyozta, hogy országa mind a terrorszervezetek elleni harcot, mind a védelmi ipari korlátozásokat illetően konkrét lépéseket tesz majd.

A júniusban aláírt memorandumot végrehajtva Svédország nem fog párbeszédet folytatni terrorszervezetekkel - mutatott rá. Ankara azért vétózta meg Svédország NATO-csatlakozását, mert szerinte Stockholm a török vezetés által terroristának tartott csoportokat támogat, többek között a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK). Mindazonáltal a PKK-t az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tartja nyilván.

Sentop arról beszélt, hogy örömmel fogadta azokat a svéd nyilatkozatokat, amelyek értelmében Stockholm tartja magát a vállalásaihoz. Azt várjuk Svédországtól, hogy véget vet a terrorszervezetek ottani tevékenységének - nyomatékosította ugyanakkor a török házelnök, majd nehezményezve rámutatott: a török kiadatási igényeket illetően eddig nem történt előrelépés.