Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A belga hadseregnek többtucatnyi, szélsőséges csoportokhoz tartozó tagja van

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 7. 17:03

Több tucatnyi olyan ember szolgál a belga fegyveres erőknél, aki kapcsolatban van különböző szélsőséges csoportokkal – erősítette meg a védelmi minisztérium augusztus 5-én, pénteken a helyi sajtó jelentéseit.

A tárca tájékoztatása szerint a biztonsági szolgálatok jelenleg ötven érintettről tudnak a hadseregen belül.
A De Morgen című lap arról számolt be csütörtökön, hogy négy katona tagja az Odin katonái nevű, bevándorlásellenes szerveződésnek. A védelmi minisztérium viszont azt közölte, hogy egyikük időközben kilépett a finnországi alapítású csoportból.

A minisztérium szóvivője elmondta, hogy a fegyveres erők tagjainak mindegyikét rendszeresen átvilágítják a szakszolgálatok, azokat pedig automatikusan megfigyelés alá vonják, akikről kiderül, hogy szélsőséges csoportokkal vannak kapcsolatban. Szükség esetén a biztonsági engedélyeket is megvonják az érintettektől.

Laurence Mortier, a belga védelmi miniszter szóvivője szerint megfelelően szoros megfigyelés alatt tartják a szélsőséges csoportokhoz köthető katonákat.
Nem tudni pontosan, hogy a hatóságok szemében mi minősül szélsőséges szervezetnek, a Politico című brüsszeli hírportál szerint azonban a neonáci szervezetek, a szélsőséges vallási csoportok, de akár motoros klubok, például a Hell’s Angels is idetartozhatnak.

Az Odin katonái nevet viselő szerveződést 2015-ben alapították Finnországban, a nevükben szereplő Odin a norvég mitológiában az istenek királya volt. A csoport már több más országban is megjelent, például Svédországban és Norvégiában, tagjai utcai járőrözést folytatnak, hogy „megvédjék a lakosságot a bevándorlóktól".