Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Boko Haram hűséget fogadott az Iszlám Államnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 9. 10:43

A Boko Haram nigériai iszlám szélsőséges szervezet hűséget fogadott március 7-én, szombaton az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek, amely ellenőrzése alatt tartja Irak és Szíria nagy részét, és ezeken a területeken tavaly kikiáltott egy kalifátust. A hűségesküt Abubakar Shekau, a Boko Haram vezetője jelentette be a szervezet Twitter-profilján.

A lépés várható volt, és érzékelteti, egyre erősebb az együttműködés a dzsihadista mozgalmak között Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. A Boko Haramnak is egy iszlamista állam létrehozása a célja Nigéria északi részén, de fegyveresei már többször portyáztak kameruni, csádi és nigeri területen is.

A szombati bejelentés hatására a nigériai kormány nagyobb nemzetközi segítséget kért a szervezet elleni harchoz. A kormány szóvivője közölte a Reuters hírügynökséggel: „A hangfelvétel megerősíti azt, amit sejtettünk. Remélhetőleg a világ rá fog ébredni, hogy milyen katasztrófa készül itt."

Az Iszlám Állam önjelölt kalifája, Abu Bakr al-Bagdadi már több más közel-keleti, afganisztáni, pakisztáni és észak-afrikai dzsihadista csoport hűségesküjét fogadta el.

Rita Katz, az iszlamista szervezeteket figyelő, SITE Intelligence Group nevű amerikai ügynökség igazgatója azt mondta: „A Boko Haram most egy helyi dzsihadista csoportból az Iszlám Állam egy jelentős szárnyává vált. A Boko Haram kiterjedt észak-afrikai hálózata révén az IÁ egy lépéssel közelebb került terve megvalósításához, vagyis egy iszlám kalifátus létrehozásához, a Boko Haram pedig az IÁ infrastruktúrája, eszközei és katonai képességei révén könnyebben fog terjeszkedni Észak-Afrikában."