A Boko Haram szabadon engedett négy diáklányt
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. május 30. 10:33A Boko Haram nigériai terrorista csoport szabadon engedett négyet abból a több mint 200 diáklányból, akiket hetek óta fogva tart – közölte május 29-én, csütörtökön a helyi sajtó helyi kormányzati forrásokat idézve.
A túszdrámával kapcsolatban külföldön és otthon is tehetetlenséggel vádolt nigériai hadsereg hétfőn közölte: tudja, hol vannak a fogva tartott diákok, de nem fog fegyveres erőt bevetni kiszabadításukra, nehogy bántódásuk essen a művelet közben.
A Boko Haram korábban azzal fenyegetőzött: ha a hatóságok nem engedik szabadon bebörtönzött társaikat, akkor eladják a lányokat.
A Boko Haram célja egy iszlám állam létrehozása Nigéria többségében muzulmánok lakta északi részén. A csoport, amelynek neve helyi nyelven azt jelenti, hogy a „nyugati oktatás bűn", véres hadjáratot folytat azóta, hogy a rendőrség 2009-ben végzett a szervezet alapítójával és akkori vezetőjével, Mohamed Juszuffal.
A vallási mozgalomból néhány év alatt jól felfegyverzett lázadócsoporttá vált Boko Haram ma már a legnagyobb biztonsági fenyegetést jelenti Afrika első számú kőolajtermelő országa számára.