Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Boko Haram több mint száz fegyveresével végeztek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 19. 16:58

A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet legalább 116 tagjával végzett a kameruni hadsereg szerdán, miután a terrorcsoport támadást indított az afrikai ország északi részén egy katonai bázis ellen – közölte december 18-án, csütörtökön a hadsereg.

A nigériai-kameruni határ közelében fekvő Amchidé településnél állomásozó kameruni katonák a Boko Haram támadására reagálva offenzívát indítottak a terrorszervezet ellen – tájékoztatott a kameruni védelmi minisztérium illetékese.

A tárca közleményéből az is kiderül, hogy a szélsőségesek több száz tagja egy katonai konvojt és egy közelben lévő támaszpontot is tűz alá vett. A védelmi minisztériumban hozzátették, hogy az összecsapásokban egy kameruni katona életét vesztette, egy másikat pedig eltűntként tartanak számon.

Amchidét csupán egy híd választja el a határ nigériai oldalán fekvő Banki falutól, amelyet hónapok óta ellenőrzése alatt tart a Boko Haram.

Csütörtökön nigériai illetékesek és egy szemtanú arról adtak hírt, hogy feltehetően a szélsőséges iszlamisták támadtak egy Nigéria északkeleti részén fekvő falura és végeztek legalább 32 emberrel. A településről több tucatnyi embert, köztük több nőt és gyermeket elraboltak.

A tisztségviselők szerint egyelőre nem tudni, pontosan hány lakost hurcolt magával a Boko Haram vasárnapi, Gumsuri falu ellen elkövetett támadása után, számuk azonban meghaladhatja a százat.

A támadásról szóló információk csupán négy nap késéssel láttak napvilágot, mivel a térségben szinte egyáltalán nincs mobiltelefon-hálózat, és az utak is nagyon rossz állapotban vannak.

A Borno szövetségi állam központjától, Maiduguritól mintegy hetven kilométerre fekvő Gumsuri a Chibokhoz vezető úton található, ahonnan a szélsőséges fegyveresek áprilisban több mint kétszáz diáklányt hurcoltak el. Gumsurit már többször ostrom alá vette a Boko Haram, de mindeddig egy főként helyi fiatalok által működtetett milíciának sikerült visszavernie a terrorcsoport támadásait.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben.