Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Boko Haram több száz túszát szabadították ki

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 11. 23:04

Két bevetésen összesen 284 túszt szabadítottak ki a Boko Haram iszlamista szervezet karmai közül a nigériai biztonsági erők – mondta el Szani Uszman katonai szóvivő február 10-én, szerdán. A hétfői rajtaütések során a nigériai szélsőségesek 25 harcosával végeztek, nyolc társukat pedig őrizetbe vették.

Eközben a nigériai fővárosban tartózkodó német államfő, Joachim Gauck a terrorizmus, illetve a menekültáradat okai elleni közös harcra szólított fel.

„A menekülés és az emberek otthonaikból való elűzése olyan kihívássá vált, amely elválaszthatatlanul összekapcsolja kontinenseinket" – mutatott rá Gauck a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (Ecowas) tanácskozása előtt Abujában.

„Németországban és Európában egyre többen döbbennek rá arra, hogy Afrika nem egy távoli világ, hanem a szomszédunk. Sokakat, akik eddig nem vették észre, hogy kölcsönös függőségben élünk, a legújabb regionális és globális válságok döbbentettek rá arra, hogy együtt kell működnünk" – hangsúlyozta a német államfő.

Gauck kiemelte, hogy Németország nyitott ország szeretne maradni, de befogadóképessége korlátozott, nem tud mindenkit befogadni, aki oda akar menni.

Az elnök szerint hosszú távon közös megoldást kell találni a jelenlegi válságra: az embereknek Afrika-szerte kilátásra van szükségük, csak így kerülhető el, hogy egyre több reményvesztett ember csatlakozzon a terroristákhoz.

A német államfő látogatást tett egy nigériai menekülttáborban, ahol méltatta az önkéntes segítők munkáját.

A nigériai főváros New Kuchigoro nevű menekülttáborában hivatalos adatok szerint 1000, becslések alapján viszont 2000 olyan ember talált menedéket, akit a Boko Haram űzött el az afrikai ország északi részéről.

A német delegációt többek között gyerekek is fogadták, akik transzparenseket tartottak a magasba, melyeken „Isten hozott" és „sikerülni fog" feliratok voltak olvashatók. Előbbi arra utal, hogy Wilkommenskulturként vált ismertté a német befogadási politika, az utóbbi felirat Angela Merkel német kancellárnak a menekültválság megoldásával kapcsolatban sokat idézett kijelentésére tesz utalást, miszerint „sikerülni fog".