Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hadtudomány szolgálatában

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy |  2016. február 12. 7:12

Megtartotta alakuló ülését a Hadtudományi Társaság debreceni tagozata a debreceni Kossuth-laktanyában. Az újjáéledő szervezet két szekcióval működik majd, a tagok a hadtörténet és hadisí-gondozás témaköreiben, valamint a biztonságpolitika területén végeznek tudományos munkát az elkövetkezendő időszakban.

A hadtudomány iránt érdeklődő katonák és civilek az alakuló ülésen döntöttek a szervezet vezetőségi tagjainak személyéről. A Hadtudományi Társaság Debreceni Tagozatának elnöke dr. Pető Zsolt lett, aki a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kollégiumvezetője, a titkári teendőket pedig Martinkovits Katalin, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár könyvtárosa látja el.

1596008720

A hadtörténeti kutatások nem állnak távol a bocskaisoktól, a szekciókat tekintve mindkét témában komoly munkát végez és eddig is jelentős eredményeket ért el a dandár kutatócsoportja. A 39. lövészzászlóalj több tagja is évek óta elszántan kutatja az alegység jogelődje és névadója, a 39. császári és királyi gyalogezred történetét és ápolja hagyományait.

A hadisírgondozás területén is kiemelkedő eredmények születtek, amelyek mindenki számára elérhetőek a bocskai-konyvtar.hu weboldalon. A Debrecenben eltemetett első világháborús hősök adatbázisa elkészült, és várhatóan júniusra a második világháborús hősök adatai is elérhetőek lesznek a könyvtár honlapján.

1596008720

Takács Attila dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka az ülésen beszélt a hadtudomány fenntartásának, fennmaradásának fontosságáról, és elmondta, ezért azok a hadtudomány iránt komolyan érdeklődő személyek a felelősek, akik ez irányú kutatómunkát végeznek. A dandártábornok fontosnak tartja, hogy a fiatalok is aktív résztvevői legyenek a tudományos tevékenységnek.

A tervek szerint a Hadtudományi Társaság debreceni tagozata két konferencianapot tart majd ebben az évben, valamint egyéni előadásokat és könyvbemutatókat is szervez, hogy az elért eredményeket minél szélesebb körben megismerhessék az érdeklődők.

1596008721

Fotó: Szalka Miklós őrvezető