Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A brit kiképzők megkezdték az ukrán katonák felkészítését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 20. 8:49

Megkezdte az ukrán hadsereg katonáinak kiképzését egy kis létszámú brit egység a kelet-európai ország déli részén − jelentette március 19-én, csütörtökön a BBC brit közszolgálati média.

A hosszú távú kiképzési program, amelyet David Cameron brit kormányfő február végén jelentett be, az első ilyen kezdeményezés egy nyugati ország részéről a kelet-ukrajnai válság kitörése óta.

A 35 fős brit kiképzőegység a dél-ukrajnai Mikolajiv városában kezdte meg a munkát. A kiképzők két hónapig fognak Ukrajnában tartózkodni, ahol az oroszbarát szakadárok ellen harcoló alakulatok tagjait harctéri védekező taktikák elsajátításában segítik és segítségnyújtásra készítik fel − közölte a BBC saját értesülésére hivatkozva.

A brit kormány különböző halált nem okozó eszközökkel, így például éjjellátó szemüvegekkel, elsősegélycsomagokkal és hálózsákokkal is támogatja az ukrán fegyveres erőket.

A következő hetekben további brit kiképzőcsapatok érkeznek majd Ukrajnába, de a lépés alapvetően jelképes jellegű, amely nem fogja megváltoztatni az ukrajnai válság katonai erőviszonyait − közölte a BBC.

Cameron februárban azt mondta, a brit alakulat gyalogsági, logisztikai és egészségügyi kiképzéssel segíti majd az ukrán fegyveres erőket, de Nagy-Britannia fegyvereket nem szállít Ukrajnának, és a kiképzők a konfliktusövezettől messze végzik majd munkájukat.

Ezzel párhuzamosan a kijevi elnöki hivatal arról számolt be csütörtökön, hogy az Egyesült Államok az ukrán nemzeti gárda 780 tagjának kiképzését vállalta. A hivatal közleménye szerint Barack Obama amerikai elnök erről szóló döntéséről Joe Biden amerikai alelnök tájékoztatta Petro Porosenko ukrán államfőt telefonbeszélgetésük során.