Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A CIA közép-európai terrortámadások veszélyére figyelmeztetett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 5. 12:41

Varsót, Berlint és Budapestet is említette lehetséges terrortámadások helyszíneként az a figyelmeztetés, melyet az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) továbbított a lengyel belbiztonsági szolgálatnak – közölte erre vonatkozó értesüléseit a Rzeczpospolita című lengyel napilap április 4-én, hétfőn.

A lap korábbi nem hivatalos sajtóértesüléseket erősített meg, melyek szerint a CIA március közepén arra figyelmeztette a lengyel Belbiztonsági Hivatalt (ABW), hogy „egyebek között Berlinben, Budapesten és Varsóban fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások" veszélye.

A lap szerint a terrortámadások veszélyének kitett rendezvények listáján a CIA a július végén Krakkóban rendezendő katolikus ifjúsági világtalálkozót is feltüntette. Az amerikai hírszerzés ezért „rendkívüli biztonsági intézkedések" bevezetését tanácsolta a világtalálkozó idejére.

A Rzeczpospolita újságírói a lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) egyik jelentését is ismertetik, mely a krakkói világtalálkozóra, valamint a szintén júliusban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozóra vonatkozóan kilenc potenciális veszélyt sorol fel. A dokumentum ezek közül a lőfegyver, illetve robbanóanyag jogtalan használatának lehetőségét, a NATO-csúcs esetében pedig a légikatasztrófa lehetőségét említi a legnagyobb kockázatként, mindkettőt az 5 fokú skálán 3,8 fokkal – a „lehetséges" és a „valószínű" kategória között – helyezte el.

A márciusi brüsszeli terrortámadások után Lengyelországban nem hirdettek ki magasabb fokú biztonsági készültséget, mindazonáltal megerősítették a repülőterek, a pályaudvarok és a varsói metró rendőri őrizetét.

Mariusz Blaszczak belügyminiszter akkor egy televíziós beszélgetésben elutasította azt a felvetést, hogy változtatni lehetne a júliusi NATO-csúcstalálkozó, illetve az ifjúsági világtalálkozó időpontján és helyszínén. „Folyamatosan elemezzük a helyzetet, hogy minden veszélyt kizárjunk" – mondta, hivatkozva arra is, hogy a parlament jelenleg a terrorizmus elleni új törvényen dolgozik, amely várhatóan májusban lép hatályba, és remények szerint segíti a két nagy júliusi rendezvény során bevezetendő biztonsági intézkedések hatékonyságát.