Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A CIA-tól a Pentagon veheti át a szíriai felkelők kiképzését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 5. 22:59

Az amerikai kormány a Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA) a védelmi minisztérium hatáskörébe helyezi át a szíriai felkelők felfegyverzését és kiképzését, ami jelentősen felgyorsíthatja ezt a programot – írta szeptember 4-ei, szerdai számában, hivatalos forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal.

Barack Obama elnök júniusban hatalmazta fel a CIA-t a felkelők kiképzésére és felfegyverzésére, miután a Hezbollah libanoni síita szervezet Bassár el-Aszad elnök oldalán bekapcsolódott a szíriai polgárháborúba. A Pentagon bevonására vonatkozó elképzelések támogatottsága az elmúlt hetekben mind a kormányzati körökben, mind a kongresszusban megerősödött, miután a hírszerzés által felügyelt program túl jelentéktelennek és túl lassúnak bizonyult.

A The Wall Street Journal ezzel kapcsolatban kedden arról számolt be, hogy a CIA még meg sem kezdte a fegyverszállítást a szíriai ellenzéknek, amit szerdán úgy finomított, hogy a fegyvereknek a kiosztása nem kezdődött meg. Ezt a lapnak nyilatkozó illetékesek azzal indokolták, hogy a kémszervezet nagy körültekintéssel építette ki a fegyverszállítás „vezetékét".

Az amerikai kormányzat csínján bánik a szíriai ellenzék támogatásával, mert szeretné elkerülni, hogy az Aszad-rezsimmel szemben a felkelők iszlamista csoportjai erősödjenek meg. Washington ugyanakkor meg kívánja erősíteni az ellenállás mérsékelt elemeit, hogy azok végeredményben vezető szerepet játszhassanak a jelenlegi elnök megdöntése utáni Szíriában.

A lapnak nyilatkozó hivatalos források rámutattak, hogy az amerikai fegyveres erők különleges műveleti egységei a CIA-nál gyorsabban tudnák kiképezni a szíriai lázadókat. A Pentagonnak a kommandósok és a hagyományos hadsereg kiképzésében is gyakorlata van, és ezt a hírszerzés erőfeszítéseivel elégedetlen katonai vezetők kifejezésre is juttatták. Jelezték, hogy készek támogatni, vagy teljes egészében átvállalnia a CIA feladatát.

John McCain republikánus szenátor, akit az elnök hétfőn fogadott, elmondta: amikor rákérdezett arra, hogy miért nem kezdte el a CIA a lázadók felfegyverzését, Barack Obama azt mondta neki, hogy „ez hamarosan megváltozik" és hogy a kormány rendelkezik az ennek biztosítására vonatkozó tervekkel.