Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Fehér Ház üdvözölte a kabuli megegyezést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 23. 10:48

Közleményben biztosította támogatásáról az Abdulla Abdulla és Asraf Gáni afgán elnökjelölt között a nemzeti egységkormány megalapításáról létrejött megállapodást szeptember 21-én, vasárnap a Fehér Ház, Barack Obama elnök pedig telefonon gratulált nekik.

A dokumentum ugyanakkor leszögezi: az Egyesült Államok azt várja, hogy az új elnök letegye a hivataléi esküt és kinevezze az új kormányfőt, valamint megszülessen az amerikai-afgán kétoldalú biztonsági megállapodás és a NATO-erők statusáról szóló egyezmény, amely lehetővé teszi majd a stratégiai partnerség megerősítését és az amerikai elkötelezettséget a stabil Afganisztán jövőjének támogatása iránt.

Abdulla és Gáni korábban egyaránt kijelentette, hogy kész aláírni az amerikai-afgán biztonsági szerződést, amit Hamid Karzai hivatalban lévő afgán elnök megtagadott megtenni. Ez azért lenne fontos, mert decemberben lejár az amerikai és a szövetséges csapatok afganisztáni állomásoztatásának mandátuma, és a NATO harci küldetésének lejárta után az erősen lecsökkentett létszámú amerikai és más erőknek az országban maradásához új jogalapra lesz szükségük. Amerikai várakozások szerint Gáni már közvetlenül a beiktatását követően jóváhagyja a szerződést.

Obama gratulált a két afgán politikusnak az egységkormányról szóló megállapodáshoz, valamint az afgán történelem első demokratikus és békés vezetőváltásához, valamint megköszönte nekik, hogy a nemzeti érdekért hajlandóak együttműködni. Az amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok Afganisztán stratégiai szövetségese, és hogy partner lesz az afgán nemzeti érdekek előmozdításában.

A vasárnapi fehér házi kommüniké egyébként hangsúlyozta, hogy a két rivális közötti megállapodás segít lezárni az afganisztáni politikai válságot és helyreállítani az előrelépésbe vetett bizalmat. A Fehér Ház sajtóirodája által kiadott közlemény rámutatott, hogy a megállapodás esélyt nyújt az egység megteremtésére és a stabilitás megerősítésére Afganisztánban. A dokumentumban az amerikai elnök hivatala a megállapodás támogatására, valamint együttműködésre és békére szólított fel minden afgánt, beleértve a politikai, vallási elöljárókat és a civil társadalom vezetőit.