Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A felkelők közötti belharcokat kihasználva előrenyomulnak a szír kormányerők

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 15. 19:13

Heves harcokat vívnak a kormányerők és a felkelők Szíria északi és keleti részén, s a hadseregnek a felkelők közötti belharcokat kihasználva sikerült visszavennie Aleppó környéki területeket.

A hadsereg január 14-ei, keddi nyilatkozata szerint csapataik teljesen ellenőrzésük alatt tartják az Aleppó keleti részén fekvő Nakkarín, Zarzúr, Taana és Szubejjíe területeket. A tengerparti Latakia városa környéki településeken szintén összecsapások voltak, ott a szíriai kormánycsapatok legkevesebb 62 felkelővel végeztek – közölte kedden a SANA állami hírügynökség.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szervezet Kafr Hamra aleppói elővárosban vívott harcokról tudósított. Maszkan településen, amely szintén Aleppó közelében található, sikerült a mérsékelt felkelőcsoportoknak elűzniük az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő szervezet harcosait.

Ellenben Rakka tartományi fővárost, ahonnan a felkelők fegyveres alakulatai múlt héten elkergették az iszlamista fegyvereseket, az ILIÁ tagjainak sikerült újból bevenniük.

Az elmúlt két hét folyamán mintegy hétszázan vesztek oda a felkelők közötti belharcokban, amely az ILIÁ csoportot is meggyengítette. Ennek ellenére az iszlamista szervezet vasárnap ellentámadásba ment át, és kedden megtörte az ugyancsak iszlamista an-Nuszra Front és az Iszlamista Front fegyveresei ellenállását a városban.

Az OSDH emigráns szervezet közzétette, hogy az Iszlamista Front nyolc tagja meghalt, amikor autóba rejtett pokolgép robbant a nyugat-szíriai Idlíb tartományban. A merényletet az ILIÁ fegyveresei követték el. A dpa német hírügynökség arról is beszámol, hogy a Damaszkusz közelében lévő Darija településen három felkelő állítólag mérges gázok miatt vesztette életét.

A kedden Damaszkuszba látogató Ahmad Majdalani palesztin munkaügyi miniszter kijelentette, hogy Jarmúk menekülttábor iszlamista felkelők általi elfoglalása háborús bűnnek és emberiesség elleni bűncselekménynek minősül. Majdalani hangsúlyozta, hogy egyetért a szíriai szociális ügyek minisztériumával abban, hogy segélyeket juttassanak a táborba, és segítsenek a menekülteknek elhagyni a veszélyes területet. Jarmúkban az OSDH adatai alapján október óta negyvenhat ember vesztette életét élelmiszer-, illetve gyógyszerhiány miatt.