Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A francia elnök a külföldi dzsihadisták hazatérésnek veszélyeire figyelmeztetett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 26. 16:40

Francois Hollande francia államfő október 25-én, kedden arra kérte az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni nemzetközi koalíció tagjait, hogy számoljanak az ostromlott Moszul elestének következményeivel, elsősorban a külföldi harcosok származási országukba való visszatérésével vagy esetleges visszavonulásukkal Szíriába.

Az iraki város „visszahódítása nem cél önmagában. Már most számolnunk kell Moszul elestének következményeivel" – figyelmeztetett a francia elnök Párizsban a koalícióban részt vevő 13 ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kanada és Ausztrália védelmi minisztereinek egyeztetésén, rámutatva a dzsihadista szervezet utolsó bástyája elleni offenzíva politikai, humanitárius és biztonságpolitikai tétjeire.
A megbeszélésre egy héttel azután került sor, hogy megkezdődött a Moszul felszabadítására irányuló hadművelet, amelyben az iraki kormánycsapatok mellett a szövetségi és a helyi rendőrség erői, kurd pesmergák, valamint a helyi szunnita törzsek felkelői vesznek részt.

„A koalíciónk jelenleg Moszul, egy 2 millió lakosú város kapujában van, amelyet az Iszlám Állam 2014-ben foglalt el, és amelyet kalifátusa fővárosává tett" – emlékeztetett Francois Hollande. „A visszavétel tétje a város, a régió és Irak politikai jövője" – tette hozzá a francia elnök. Azt is kiemelte, hogy a szunnita többségű város jövőbeni közigazgatásában „minden etnikai és vallási csoportnak" helyet kell kapnia.
„A másik tét humanitárius. Tarthatunk attól, hogy az Iszlám Állam minden eszközt felhasznál, a legbarbárabbakat is, hogy késleltesse Moszul visszavételét. Célként kell megjelölnünk a civil lakosság védelmét, nem bombázni, mint ahogy azt mások teszik Szíriában, mégpedig Aleppóban" – fogalmazott Francois Hollande, a damaszkuszi rezsimnek és orosz szövetségeseinek hivatalosan a terroristák ellen indított hadműveleteire utalva Szíria második legnagyobb városában.

A köztársasági elnök az Iszlám Állam külföldi harcosainak hazatérésére, illetve Szíriába való visszavonulására is figyelmeztetett.
Nyugati becslések szerint 5 és 6 ezer közé tehető a Moszulban harcoló dzsihadisták száma, akik között mintegy háromszáz francia állampolgár lehet, és legalább ennyire becsülik az Iszlám Állam szíriai székhelyén, Rakkában harcoló franciák számát is.
„Lesznek terroristák, akik el fognak bújni és megpróbálnak Rakka felé menni. Ezért azonosítanunk kell őket. Az információk széles körű megosztásával, ami egyértelműen szükséges" – hangsúlyozta Francois Hollande.
Arra kérte a koalíció tagjait, hogy határozzák meg a hadműveletek következő lépéseit annak érdekében, hogy Rakkából is elűzzék a dzsihadistákat, és az Iszlám Állam mindenhonnan eltűnjön.

Ash Carter amerikai védelmi miniszter Párizsban azt mondta, hogy Moszul ostromával párhuzamosan megkezdődtek az előkészületek Rakka elszigetelésére is. A szíriai várost „motivált helyi erők" fogják visszavenni a dzsihadistáktól az amerikai tárcavezető tájékoztatása szerint.