Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A francia légierő az iraki Moszulnál bombázta a dzsihadista szervezetet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 15. 13:47

A francia légierő csütörtökre virradó éjjel az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek az iraki Moszul közelében lévő egyik telekommunikációs központját bombázta – közölte január 14-én, csütörtökön a francia védelmi miniszter.

Jean-Yves Le Drian a BFM hírtelevízióban elmondta, hogy hétfő óta hétszer hajtott végre légicsapást a francia hadsereg az Iszlám Állam állásai ellen Szíriában és Irakban az iraki és kurd erők támogatására.
„Az Iszlám Állam visszaszorulóban van Irakban, ahol elvesztették Szindzsár és Ramadi feletti az ellenőrzést" – emlékeztetett a tárcavezető, aki szerint ugyanakkor „nagyon elővigyázatosnak" kell maradni.

„Moszul visszafoglalását is meg kell majd kezdeni" – hangsúlyozta a miniszter. Arra is felhívta a figyelmet, hogy „ez egy sokkal nehezebb ügy lesz". „Az iraki és a kurd erőknek eléggé felkészültnek kell lenniük ahhoz, hogy ezt a csatát végig tudják csinálni" – mondta Jean-Yves Le Drian.

Az Iszlám Állam elleni hét nyugati országból (Franciaország, Egyesült Államok, Ausztrália, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Hollandia) álló nemzetközi koalíció képviselői január 20-án Párizsban egyeztetnek a katonai stratégiájukról.
„Megvitatjuk, hogyan lehet az erőinket növelni Irakban és Szíriában" – mondta a francia védelmi miniszter.