Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Törzszászlós urak, szép munka volt!”

Szöveg: Révész Béla |  2016. január 15. 14:50

Tizenhárom zászlóalj szintű vezénylő zászlós végezte el az MH Altiszti Akadémián az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyamot. A január 15-én, pénteken véget ért képzés kibocsátó ünnepséggel zárult.

1596007224

Az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam (ÖVAT) a legmagasabb szintű alttisztképző tanfolyam. A Magyar Honvédség különböző alakulataitól érkezett résztvevők a legfrissebb ismereteket sajátították el a legkülönbözőbb témakörökben, hogy megfeleljenek a beosztásukkal járó, folyamatosan változó követelményeknek.

A szeptemberben kezdődő kurzuson a vezető altisztek alapvetően a stratégiai és harcászati, valamint az aktuális biztonságpolitikai témákban bővítették ismereteiket. A tanfolyam írásbeli és szóbeli vizsgával zárult.
A január 15-én rendezett tanfolyamzáró ünnepségen részt vett Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka, valamint Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa is.

1596007224

Bozó tábornok a tanfolyam fontosságát és kiemelt szerepét hangsúlyozta köszöntőjében.
„A múltban önök már sok tapasztalatot gyűjtöttek. A már meglévő tudást most egy frissel, maival gyúrták össze. Olyan ismereteket szereztek itt, amelyet munícióként vihetnek magukkal további munkájukhoz. Szükségük is lesz rá, hiszen rengeteg feladat vár önökre. Ha visszatérnek az alakulatokhoz, érezni fogják, hogy többek és jobbak lettek. Legyenek büszkék erre! Törzszászlós urak, szép munka volt!" – búcsúztatta az altiszteket az MH Altiszti Akadémia parancsnoka.

A tábornok a rendezvényen megköszönte az oktatók és a hallgatók kiemelkedő munkáját, s külön gratulált Kriston István főtörzszászlósnak, aki a tanfolyam ötletgazdája, egyben elméleti feltételeinek megteremtője volt. „A gondolat megszületett, az aktuális célt elértük, de nem pihenünk, megyünk tovább a megkezdett úton" – zárta beszédét a parancsnok.

1596007224

A hagyományoknak megfelelően a hallgatók maguk közül is kiválasztották az általuk legérdemesebbnek tartott katonát, aki megkapta a „Primus inter pares" (Első az egyenlők között) díjat. Idén az elismerést Zsíros Tamás törzszászlós, az MH Ludovika Zászlóalj vezénylő zászlósa érdemelte ki, míg a legjobb tanulmányi eredményért Manzák Attila törzszászlós, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj katonája vehette át a kitüntető oklevelet.

Fotó: Dévényi Veronika