Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A francia légierő is feltartóztatta a két orosz bombázót a La Manche csatorna felett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 9. 10:27

Két francia harci gép tartóztatta fel a két TU-160 típusú orosz bombázót a La Manche csatorna felett a francia partok közelében február 17-én – közölte március 8-án, kedden a francia légierő vezérkari főnöke.

„A bombázók Oroszországból szálltak fel, megkerülték Norvégiát, az angol szigeteket, az angol erők feltartóztatták, mi pedig a La Manche csatornánál tartóztattuk fel őket" – mondta André Lanata katonai újságírók előtt Párizsban. „A nemzetközi vizek felett maradtak, és visszafordultak még a francia légtér előtt. Elkísértük őket addig, amíg észak felé vették az irányt" – tette hozzá a tábornok.

Egy Rafale és egy Mirage 2000 típusú harci gép vett rész a műveletben, amely az észak-franciaországi Touquet magasságában, néhány tucat kilométerre a partoktól történt.
A francia harci gépeket egy angol gépről töltötték után repülés közben, hogy „tudják folytatni az észlelést" – jelezte a vezérkari főnök.
A brit királyi légierő gépeiből két Typhoon típusú emelkedett a francia gépeket megelőzően a levegőbe az orosz bombázók feltartóztatására, miután a britek is észlelték, hogy orosz gépek közelednek a brit légtér felé. A brit védelmi minisztérium még aznap beszámolt az esetről.

André Lanata tábornok szerint ez a fajta orosz magatartás ritka a NATO-tagállamokkal szemben.
„Nem vált gyakoribbá, ez hozzátartozik az orosz erőfitogtatáshoz, nem gyakori" – fogalmazott a francia tábornok.

A NATO-tagállam harci repülői azonban nem először indultak orosz gépek feltartóztatására, amióta az ukrán válság miatt feszültté vált a Nyugat és Moszkva kapcsolata. Január 25-én a francia légierő két Mirage 2000 és egy Rafale típusú gépe szállt fel két TU-95 típusú orosz bombázó feltartóztatására a La Manche csatorna felett.