Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aknavetőgránátot találtak a strandon

Szöveg: Szűcs László |  2016. március 9. 9:21

A kilencedik héten, azaz február 29. és március 6. között 30 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül hét esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Várkonyi Melinda százados, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2016-ben eddig összesen 179 bejelentést kaptak.

Március 1-jén a Fejér megyei Mórra riasztották a tűzszerészeket, mivel a Rákóczi és a Tábor utak kereszteződésében – a temető ravatalozója mögött -, földmunkák közben második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Zsolnay Gábor százados vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát került elő, amit a központi gyűjtőbe szállítottak.

Március 3-án Székesfehérváron akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: a Vízaknai út egyik házával szemben, az erdő szélén, földmunkák közben került elő egy szovjet gyártmányú, 82 milliméteres aknavetőgránát. A második világháborús robbanószerkezetet a Debrődi Péter százados vezette tűzszerészjárőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Március 5-én a főváros XIII. kerületéből érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy a Margitszigeten, a Palatinus strandon, tereprendezési munkálatok közben egy 120 milliméteres aknavetőgránátot találtak. A robbanószerkezetet a Bukta Balázs százados vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Címkéktűzszerész