Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kurdok elvágták az Iszlám Állam egy fontos utánpótlási vonalát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 12. 21:28

Kurd harcosok elfoglaltak Irakban egy stratégiai jelentőségű útszakaszt, amivel elvágták az Iszlám Állam (IÁ) egy fontos utánpótlási vonalát – adta hírül november 12-én, csütörtökön a Kurd Regionális Biztonsági Tanács.

A vonal a 47-es számú autópálya. Ennek két részét is megkaparintották a kurd harcosok, és így elvágták az IÁ két legnagyobb erősségét, a szíriai Rakka városát és az iraki Moszult közvetve összekötő utat.

Az iraki állami tévécsatorna mindeközben hírül adta, hogy a pesmergák előretörtek Szindzsárban: eljutottak a polgármesteri hivatalig a város visszafoglalását célzó offenzívájuk részeként.

Ennek a harci sikernek a hírét kurd tisztségviselők ugyanakkor nem erősítették meg.