Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Székesfehérvári alakulatok a Fejér Megyei Pályaválasztási Kiállításon

Szöveg: Vizinger Diána hadnagy és Kocsis Balázs százados |  2015. november 12. 20:15

A napokban ismét pályaválasztási kiállítást rendeztek Székesfehérváron és Dunaújvárosban, amelyen a két fehérvári alakulat, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred és az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj is bemutatkozott.

1596003932

A munkahelyek után érdeklődők számos helyi cég és vállalkozás ajánlatai közül válogathattak. A rendezvényen részt vettek a két székesfehérvári alakulat katonái is, színesebbé téve a kiállítást. „Valljuk be, ritkán jut a magamfajta ember fegyveres testületek bemutatójának részesévé" – mondta az egyik középkorú látogató. „Érdekes számomra látni, hogy milyen eszközökkel dolgoznak a katonák" – tette hozzá.

Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred különböző híradó technikai eszközöket, a Magyar Honvédségnél rendszeresített ruházatot, valamint hatástalanított kézifegyvereket – PKM géppuskát, KGP-9 géppisztolyt, AMD-65 gépkarabélyt, AK-63D gépkarabélyt és P9RC Parabellum pisztolyt – mutatott be az érdeklődőknek. A kiállításon a népszerű Kongsberg MRR rádió használatát is megismerhették a látogatók.

 

1596003932

A vegyivédelmi alakulat kézi mentesítő és felderítő eszközöket mutatott be – mint például vegyi szennyezést kimutató csőkészlet, sugárzásmérő műszerek, mentesítéshez használt felszerelések –  és lehetőséget biztosított az érdeklődőknek arra, hogy felpróbálhassák a vegyivédelmi védőruhát és a gázálarcot. A nem mindennapi viseletet számos fiatal ki is próbálta.

A kiállítás székesfehérvári megnyitó ünnepségén részt vett Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is.

1596003933
Címkékkiállítás