Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A lázadók lelőtték a hadsereg egyik gépét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 14. 20:32

A szíriai lázadók október 13-án, szombaton lelőtték a légierő egyik vadászgépét az ország északi részén lévő Aleppó tartományban – jelentették a felkelőktől származó értesülések alapján ellenzéki források, köztük a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A lázadók egyik tisztje az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy a felkelők a tartomány nyugati peremén, Aleppó városától több mint tíz kilométerre lőtték le a gépet. Az OSDH értesülései szerint a vadászgép Hán-el-Asszal város ellen készült támadást indítani.

Ugyancsak a londoni központú civil szervezet jelentette be, hogy legalább hetvenöt ember vesztette életét szombaton Szíriában. A kormányerők harminchárom katonája, a fegyveres ellenzék 24 embere halt meg, ezen kívül tizennyolc civil vesztette életét. A halálos áldozatok száma most először magasabb az egymással harcoló kormánykatonák és a felkelők között, mint a civil lakosság soraiban, ami állítólag annak a jele, hogy a hadműveletek komolyabb szakaszba jutottak.

A Sana hivatalos hírügynökség ugyanakkor arról adott hírt, hogy a kormányerők „terroristák tucatjait" ölték meg a harcok során.

A harci jelentések szerint egyre hevesebbek az összecsapások Idlíb tartományban a Damaszkuszt és Aleppót összekötő, stratégiai jelentőségű autópálya birtoklásáért. Ebben a körzetben a kormányerők csapást mértek a felkelőkre, akik ugyanakkor egy katonai konvoj ellen intéztek támadást.

Összecsapásokról érkezett jelentés a jordániai határ körzetéből, Deraa tartományból, akárcsak Homsz tartományból.