Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A létszámcsökkentési döntést készítette elő Panetta Kabulban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 14. 8:57

A nemzetközi biztonsági erők legfőbb parancsnokaival találkozott december 12-én, szerdán Kabulban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter, hogy véglegesítse azokat a javaslatokat, amelyeket az Egyesült Államok elnökének, Barack Obamának tesz majd a 2014 utáni afganisztáni katonai jelenlétről.

Szerdai nyilatkozataiban Panetta semmilyen pontos létszámra nem tett utalást, de vele utazó amerikai tisztviselők megerősítették, hogy a tárca 6-10 ezer főben gondolkodik 2015-től a jelenlegi 66 ezer amerikai katona helyett.

A végleges döntést Obama hozza majd meg, többször megismételt hivatalos közlés szerint „heteken belül". Kiszivárogtatások szerint a döntés bejelentése áthúzódhat a jövő év elejére, amikor Hamid Karzai afgán elnök várhatóan látogatást tesz Washingtonban Obamánál – a tervhez minden bizonnyal az afgán vezető beleegyezését is igyekeznek elnyerni.

Panetta mások mellett John Allen tábornokkal, az amerikai és NATO-erők főparancsnokával találkozott Kabulban, és napirendjén szerepelt egy megbeszélés Karzaival is.

Novemberi újraválasztását követően Obama megerősítette, hogy véget kíván vetni az Afganisztánban a terrorizmus ellen tizenegy éve kezdett háborúnak, és az amerikai csapatok nagy részét 2014 végére ki akarja vonni az országból.

A helyzetet azonban bonyolítja, hogy a legfőbb fegyveres ellenfél, a tálibok még mindig jelentős ellenállást tanúsítanak az országban, és friss hírszerzési adatok szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet sok tagja tervezi, hogy mielőbb visszatér oda.

Az amerikai csapatok feladata 2015-től éppen az lenne, hogy megakadályozza a terrorcsoportok számottevő erővé fejlődését, és segítsen a helyi hatóságoknak tovább stabilizálni az országot.

Jelenleg kételyek övezik az afgán politikai és katonai képességek hatékonyságát, különösen a fővároson kívül, és súlyos fenntartások mutatkoznak a korrupció elleni afgán fellépés sikerességét illetően is.