Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO dönt majd a törökországi Patriot-rakéták esetleges indításáról

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 1. 19:08

A NATO saját magának tartja fenn a döntési jogot arról, hogy adott esetben elindítják-e azokat a Patriot típusú légvédelmi rakétákat, amelyeket a szíriai belviszály miatt telepítenek Törökországban, a szír határ közelében – közölte november 30-án, pénteken Oana Lungescu, az atlanti szövetség szóvivője.

A rakéták esetleges alkalmazásáról a közvetlen döntést Philip Breedlove amerikai tábornok, az atlanti szervezet ramsteini (Németország) európai légvédelmi parancsnokságának a vezetője hozhatja meg adott esetben. Az ő felettese James Stavridis európai NATO-főparancsnok, a politikai felügyelet pedig a 28 NATO-tagállam kezében van – mondta Lungescu, és világossá tette: az „indító gombon" nem a törökök tartják rajta az ujjukat, bár Törökország a NATO egyenrangú tagja.

A NATO-országok külügyminiszterei jövő kedden kezdődő, kétnapos brüsszeli tanácskozásukon a várakozások szerint hivatalosan is jóváhagyják majd, hogy Patriotokat telepítsenek Törökországban. A telepítés a döntéshozatal után néhány hetet vehet igénybe – vélekedett a NATO-szóvivő.

Egyelőre azonban nem döntöttek arról, hogy hány ilyen rakétát állítsanak rendszerbe, és hogy pontosan hol.

A NATO-ban az Egyesült Államokon kívül Németországnak és Hollandiának vannak PAC-3 típusjelű Patriot rakétái, amelyek alkalmasak ballisztikus rakétákkal indított támadás kivédésére.

A holland kormány egyelőre hallgat arról, hogy ő ad-e majd ilyen rendszereket. A német kormányzat a nyitottságát hangoztatta, de hangsúlyozta, hogy ehhez Bundestag-jóváhagyásra lenne szükség, mert a német kezelő személyzetnek is Törökországba kellene települnie, így az katonák külföldi bevetését jelentené.

A rakéták telepítését Ankara kérte, miután török területet több ízben ért támadás Szíria felől, az ottani kormányerők és a felkelők közötti harcok során. Moszkva aggodalmait hangoztatta a Patriot-telepítési tervek miatt. A NATO-külügyminiszterek azonban Brüsszelben a tervek szerint Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia irányítójával is találkoznak majd, és NATO-források szerint meg kívánják nyugtatni az orosz vezetést, biztosítani akarják afelől, hogy minden aggodalma indokolatlan, a rakéták tisztán védelmi célokat szolgálnak, és a telepítés nem jelenti valamilyen Szíria elleni támadó katonai művelet előkészítését.

A 4-700 kilométeres hatótávolságú Patriotokat kifejezetten abból a célból fejlesztették ki, hogy hatékony ellenszerei legyenek a NATO kódjele szerint Scud-B típusúként emlegetett, az egykori Szovjetunió által előállított rakétáknak. Szíria rendelkezik ilyen Scud-B rakétákkal.