Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO folytatja az afgán erőkkel közös hadműveleteket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 28. 17:14

A NATO vezette szövetséges haderő részlegesen felújítja a közös hadműveleteket az afgán erőkkel, a néhány hetes felfüggesztés után – közölte az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint szeptember 27-én, csütörtökön.

A korlátozás oka az volt, hogy az utóbbi hónapokban számos merényletet követtek afgán katonák, rendőrök, illetve a soraikba beférkőző lázadók a nemzetközi erők katonái ellen.

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter kijelentette: Afganisztánban a szövetséges egységek többsége „normális partneri műveletet" folytat minden szinten. A történtek ellenére a nemzetközi erők továbbra is elkötelezettek az iránt a stratégia iránt, hogy a biztonság felügyeletét átadják az afgán erőknek – hangoztatta.

A Pentagon tisztségviselői nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget annak, hogy a NATO parancsnoksága a múlt héten bizonyos korlátozásokat jelentett be a közös műveletekben. Ezek lényege az volt, hogy együttes járőrözéseket, kiképzéseket csak bizonyos létszám felett szerveznek. Amerikai illetékesek igyekeztek kisebbíteni a közös járőrözések megszüntetésének jelentőségét, mondván, ez csupán ideiglenes jellegű.

Szakértők szerint azonban az intézkedés a tálib szélsőségesek propagandagyőzelmét jelentheti, és alááshatja az afgán erők kísérésével és tanácsadással járó műveleteket azokon a területeken, ahol leállították a közös járőrözést.

Amerikai tisztségviselők elmondták: a közös műveletek egyelőre továbbra sem érik el a korábbiak mértékét, a 800 fősnél kisebb afgán egységekkel való közös fellépésekről minden esetben külön határoznak majd a régiós szövetségi parancsnokok.