Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A nemzetközi koalíció támogatja az iraki kormányt a dzsihadisták elleni fellépésben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 3. 15:25

Támogatásáról biztosította az Egyesült Államok vezetésével az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet feltartóztatására létrejött nemzetközi koalíció június 2-án, kedden az iraki kormányt a dzsihadisták által elfoglalt területek visszafoglalására bemutatott katonai és politikai elképzeléseiben.

„Egy katonailag és politikailag is jó tervről" van szó a nyugat-iraki el-Anbár tartomány visszaszerzésére – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter-helyettes a koalíció párizsi tanácskozását követően.
Az Egyesült Államok vezetésével az Iszlám Állam ellen létrehozott, hatvan országból álló nemzetközi szövetség 24 tagja ül össze Párizsban, hogy felülvizsgálják az általuk követett stratégiát, mivel az utóbbi tíz hónapban végrehajtott mintegy 4 ezer légicsapás ellenére az dzsihadista szervezet egyre több katonai sikert ér el.
A közös zárónyilatkozatban a megjelentek „határozott támogatásukról" biztosították a bagdadi sürgősségi tervet, amelyet Haider al-Abádi iraki miniszterelnök mutatott be.
Eszerint az el-Anbár tartományban az iraki hadsereg oldalán harcoló törzsi – szunnita – harcosok támogatását felgyorsítja a kormányzat, és garantálja a tartomány felszabadításában résztvevő minden erőnek, hogy a miniszterelnök, illetve a többségében síita iraki parancsnokság ellenőrzése és irányítása alá tartozhat.

Laurent Fabius francia külügyminiszter jelezte: a szövetségben résztvevő tagállamok teljesen elkötelezettek az Iszlám Állam elleni küzdelemben, de „hosszú harcra" kell számítani.
Haider al-Abádi iraki miniszterelnök a tanácskozás kezdetén a nemzetközi koalíciót okolta az Iszlám Állam elleni harc eddigi kudarcaiért, amiért nem nyújtanak elég támogatást Iraknak a dzsihadisták ellen.
„Úgy vélem, hogy ez a nemzetközi közösség kudarca. Irak támogatását illetően sok a beszéd, de kevés a tett" – fogalmazott Haider al-Abádi, kevesellve az országnak nyújtott fegyveres támogatást. „Nem sokat kaptunk, szinte semmit. Csak magunkra számíthatunk" – mondta, s kitért arra is, hogy nehézségekbe ütközik, ha újabb fegyvervásárlási szerződéseket akarnak kötni.
Azt is megjegyezte, hogy egyre több külföldi állampolgár harcol az Iszlám Állam soraiban.
„Azt látom, hogy Irakban a külföldi harcosok száma jelentősebb, mint korábban. Régebben 58 százalékra becsültük az iraki harcosokat és 42 százalékra a külföldieket. Mára az arány megfordult, a külföldi harcosok aránya 60 százalék, az irakiaké 40 százalék" – hangsúlyozta az iraki kormányfő.

„Az Iszlám Állam elkötelezett és képzett harcosok új generációját hozza létre, akik készek a halálra, de nem öngyilkosok" – tette hozzá.

A zárónyilatkozatban a nemzetközi koalíció a szíriai helyzet folyamatos romlására is felhívta a figyelmet, valamint arra, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje nem hajlandó és képtelen hatékonyan felvenni a harcot az Iszlám Állam ellen. A szövetség szerint ezért „egy az ENSZ égisze alatt (valamennyi erőt) magába foglaló igazi politikai folyamat elindításra van szükség" a béke helyreállítására Szíriában, egy átmeneti kormány felállításával, amelybe az ellenzék és a rezsim képviselőit is be kell vonni.

Az Iszlám Állam terrorszervezet néhány hónap alatt Irak területének egyharmadát és Szíria területének felét vonta ellenőrzése alá mintegy 300 ezer négyzetkilométernyi összefüggő területen, ahonnan a dzsihadisták sikeresen kiszorították az iraki és szíriai kormányerőket, és kikiáltották az úgynevezett kalifátust.