Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Pentagon szerint morális és hadvezetési problémák vannak az iraki hadseregben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. május 27. 23:56

Az iraki hadsereg egységeinek Ramádiból történt kivonása egyszerre utal alacsony harci morálra és a hadvezetési problémákra – jelentette ki május 26-án, kedden Washingtonban Steve Warren ezredes, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.

Warren szerint több tényező is közrejátszott Ramádinál abban a döntésben, hogy a csapatok feladták a várost, holott jelentős túlerőben voltak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyvereseivel szemben.
A szóvivő hozzátette: nem volt hasznos döntés az iraki síita milícia részéről, hogy nyíltan megosztó nevet választott a város visszavételéért indított hadműveletnek. (A „Labaik ja Husszein" kódnév Mohamed próféta unokájára utal, akit megöltek egy 7. századi csatában, ami elmélyítette az ellentéteket a síiták és a szunniták között.)

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője ugyancsak kedden kijelentette: Washington pozitív választ adott arra a bagdadi igényre, hogy hatékonyabb páncéltörő eszközökkel szereljék fel az iraki kormányerőket, az IÁ által bevetett, robbanóanyaggal megrakott páncélozott járművek ellen. Mint mondta, az Egyesült Államok együtt fog működni Irakkal abban, hogy olyan katonai eszközöket kapjon, amilyenekre szüksége van.
Earnest ugyanakkor védelmébe vette Ash Carter amerikai védelmi miniszternek a CNN televíziónak tett hétvégi kijelentését, miszerint az iraki erőkből „hiányzik a harci kedv", amire erős bizonyíték az IÁ Ramádinál aratott harci sikere. A szóvivő rámutatott: az iraki kormány is elismerte, hogy a ramádi kudarchoz hadvezetési és tervezési hibák vezettek. Earnest szerint az iraki erők nem hasznosították azt, amit az amerikai vagy szövetséges kiképzésen elsajátítottak.

Josh Earnest méltatta a keddi iraki bejelentést az IÁ ellen el-Anbár tartomány nyugati részén indított offenzíváról.