Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A svájci védelmi miniszter szerint nőtt a terrorveszély Svájcban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 27. 16:27

Nőtt a terrorveszély Svájcban Ueli Maurer svájci védelmi miniszter szerint.

Az Európai Unióba érkező jelenlegi migrációs hullámmal olyan menekültek is bejöhetnek, akik közel állnak a dzsihádhoz. A menedékkérőket ezért fokozottabban kell ellenőrizni – mondta a tárcavezető a Basler Zeitung című svájci lap szombati számában megjelent interjúban.

„Mindazonáltal az ellenőrzések sohasem lesznek hibátlanok" – figyelmeztetett Maurer. A hírszerzési adatok összevetésének lehetőségei is nyilvánvalóan korlátozottak – jegyezte meg. És aki egyszer belépett a schengeni övezetbe, viszonylag szabadon mozoghat.

„A menekülteknek az európai országokból Svájcba történő ellenőrizetlen beutazása valódi kockázatot rejt magában" – hangoztatta a konzervatív Svájci Néppárt (SVP) politikusa.
Az idők veszélyesebbé váltak – vonta meg a mérleget a miniszter. Nem zárható ki, hogy az események egy, a térségen túllépő háború felé eszkalálódnak.

Az Iszlám Állam több mint terrorszervezet, egy állam jegyeit mutatja, miközben az eddigi határok szétesnek. Nagyon nagy a kiszámíthatatlanság – tette hozzá a svájci védelmi miniszter.