Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szíriai konfliktusról egyeztetett Kerry és Lavrov

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 16. 14:47

John Kerry amerikai külügyminiszter kedden telefonon eszmecserét folytatott orosz partnerével, Szergej Lavrovval, a megbeszélésnek témája volt a szíriai konfliktus is – közölte szeptember 15-én, kedden Washingtonban a külügyi szóvivő.

John Kirby a két miniszter tárgyalásának részleteiről nem adott tájékoztatást.

A Pentagon szóvivője, Jeff Davis kapitány hétfőn azt mondta, hogy a Latakia déli részén észlelt „emberek és dolgok mozgása" arra utal, hogy Oroszország egy előretolt légi hadműveleti támaszpontot hoz létre.

Washingtonban felerősödtek az azzal kapcsolatos aggodalmak, hogy Moszkva növeli a Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének nyújtott támogatást.

Amerikai részről a négy és fél éve elhúzódó szíriai konfliktus rendezése egyik alapfeltételének tartják Aszadnak a hatalomból való eltávolítását és egy nem kirekesztő átmeneti kormány felállítását.

Névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos forrásokra hivatkozó sajtóértesülések szerint egyébként Oroszország féltucatnyi korszerű T-90-es harckocsit, valamint 35 páncélozott harci járművet, tüzérségi ütegeket és mintegy 200 tengerészgyalogost állomásoztat Latakia térségében.

A tankok és a harci járművek a hétvégén hajóval érkeztek az Oroszország által a 70-es évek óta használt tartuszi kikötőbe. Az elmúlt hetekben Latakia repülőtere napi két orosz katonai szállítógépet fogadott.

Az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint a keddi Kerry-Lavrov-megbeszélésen szó esett az ukrajnai válságról, valamint a Koreai-félszigeten kialakult feszültség csökkentését szolgáló lépésekről is.

Kerry a hét végén Londonban fog tárgyalni Szíriáról és a migránsválságról. Pénteken érkezik, és vasárnapig marad ott – jelentette be a Kirby szóvivő.