Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sztálingrádi csatában aratott győzelemre emlékeztek Oroszországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 3. 10:20

Büszkén ünnepelte meg Oroszország a sztálingrádi csatában aratott győzelem 70. évfordulóját február 2-án, szombaton.

A Volga parti nagyvárosban katonai díszfelvonulás, kiállítás, koszorúzások, koncertek jegyében telt a nap, s az eseményekre Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása tette fel a koronát. Az államfő világháborús veteránok társaságában koszorúkat helyezett el a Mamajev-dombon magasodó monumentális emlékmű, a Haza anyácska talapzatán és az ugyancsak az elesett harcosoknak emléket állító örök lángnál.

Sztálingrád mindig is népünk egységének és legyőzhetetlenségének jelképe marad, a valódi hazafiság jelképe, a felszabadító szovjet hadsereg nagy győzelmének jelképe – fogalmazott Putyin, hozzátéve, hogy a sztálingrádi csata a hősiesség egyik legkiemelkedőbb példája.

A Moszkvától 900 kilométerre délre fekvő városban hat hónapig dúlt az ütközet, amely 1943. február 2-án ért véget a 6. német hadsereg maradványainak kapitulációjával. A példátlan kegyetlenséggel vívott utcai csatákban a Vörös Hadsereg, illetve a Wehrmacht és szövetségesei több százezer embert veszítettek. A szovjet fogságba esett 91 ezer német katona közül mindössze hatezren tértek vissza évek múlva hazájukba.

A sztálingrádi csata jelentette a fordulópontot a II. világháborúban. A Vörös Hadsereg ellentámadásba lendült, a hitleri Németország számára pedig az 1941 júniusban indított támadó háború védekező háborúvá vált, amely 1945 májusában a Wehrmacht kapitulációjával ért véget Berlinben.

Oroszország a sztálingrádi vérfürdő után 70 évvel is büszke a hihetetlen szenvedés és áldozatok árán kivívott győzelemre. Az ünnepségek idejére Volgográd – átmenetileg – visszakapja korábbi nevét. A város veteránjainak kérését elfogadva a helyi tanács jóváhagyta, hogy február 2-án, a híres csata négy másik nevezetes napján, valamint május 9-én (a győzelem napján) Sztálingrád legyen a hivatalos név.