Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tálibok kiadták Omar molla életrajzát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 7. 21:08

Az afgán tálibok közzétették a hét végén vezetőjük, Omar molla életrajzát, elemzők szerint így próbálják ellensúlyozni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet növekvő befolyását a helyi terrormozgalmon belül.

Az afgán kormány már hónapok óta tapasztalja az IÁ térnyerését az országban, valamint azt, hogy jelenlegi vezetőségükkel elégedetlen volt tálib parancsnokok hűséget esküdtek az Irak és Szíria jelentős részeit ellenőrzése alatt tartó, kalifátust kikiáltó Iszlám Államnak.

Omar molla angol nyelvű életrajzát április 5-én, vasárnap tették fel a lázadók honlapjukra. A megjelenés időzítése nem véletlen, ugyanis 1996. április 4-én a délnyugati Kandahárban rendezett gyűlésen választották legfőbb vezetőjüknek a tálibok Omar mollát.

A szöveg szerint a molla máig részt vesz a „dzsihadista tevékenységben". A lázadók ezzel igyekeznek eloszlatni azokat a híreket, amelyek szerint a félszemű vezér már halott.

Bár „az ellenség szüntelenül keresi, munkájában semmilyen változás vagy zavar nem figyelhető meg", „követi és felügyeli (…) a kegyetlen külföldi megszállók elleni tevékenységet" – tudatták.

A harci anekdotákkal teletűzdelt életrajz szerint Omar mollának az orosz RPG-7 kézi páncéltörő gránátvető a „kedvenc fegyvere". A mollát a tálibok és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi erői is „a hívők emírjének" tekintik.