Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A terrorizmus elleni közös fellépésről tárgyal Hollande és Cameron

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 24. 13:52

Francois Hollande francia államfő és David Cameron brit miniszterelnök együtt emlékezett meg november 23-án, hétfő reggel Párizsban a Bataclan koncertterem előtt a 130 áldozatot szedő, november 13-i merényletek áldozatairól, mielőtt a terrorizmus elleni közös fellépésről és a szíriai helyzet rendezéséről kezdtek megbeszélést.

A francia elnöki hivatal tájékokoztatása szerint a két ország vezetője egy-egy szál rózsát helyezett el a merényletsorozat azon helyszínén, ahol három öngyilkos merénylő 89 embert ölt meg. Elkísérte őket Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere.
Francois Hollande és David Cameron ezt követően az Élysée-palotában tárgyalóasztalhoz ült, hogy egyeztessenek Nagy-Britannia esetleges csatlakozásáról a katonai koalícióhoz, amely az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásait bombázza Szíriában.

A megbeszéléssel intenzív diplomáciai hetet kezdett a francia köztársasági elnök, tíz nappal Franciaország történetének legtöbb áldozatot szedő terrortámadása után, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára.
Francois Hollande az ENSZ Biztonsági Tanácsa valamennyi tagországának vezetőjével találkozik a héten, miután a BT francia kezdeményezésre az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front szélsőséges csoportok elleni katonai erő alkalmazására feljogosító, egyhangú terrorelhárítási határozatot fogadott el pénteken.

A francia elnök kedden Washingtonba utazik, ahol amerikai kollegájával, Barack Obamával találkozik, csütörtökön Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal, vasárnap este pedig Hszi Csin-ping kínai elnökkel vacsorázik. Közben pedig szerda este Angela Merkel német kancellárt Párizsban fogadja Francois Hollande, aki szeretné meggyőzni a nagyhatalmakat egy egységes és összehangolt katonai koalíció létrehozásáról a dzsihadisták ellen.