Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A török haderő megtorló csapást mért az Iszlám Államra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 21. 12:03

Törökország megtorló csapást mért április 19-én, kedden az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistáira, a szervezet 32 tagjával végzett az észak-iraki Basika város térségében, miután az IÁ egy irányított rakétával eltalálta a török haderő egyik tankját – jelentette a Dogan török hírügynökség.

Az IÁ-hoz közel álló Amak hírügynökség közzétette azt a videofelvételt, amelyen látható, hogy a terrorszervezet második generációs félautomata lézerirányítású páncéltörő rakétája célba vett egy török M60-as tankot. A harci járműben a támadás ellenére senki nem sérült meg.

A szóban forgó harckocsi válaszul nyolc aknagránáttal „levegőbe röpítette" a dzsihadisták egyik épületét, ott 10-en tartózkodtak, majd a török fegyveres erők még 22 szökni próbáló fegyverest – a hivatalos megfogalmazás szerint – „hatástalanítottak". A török tüzérség további IÁ-hadállásokat kezdett lőni.

A Moszul közelében található Basika katonai bázison a NATO-tag Törökország katonákat állomásoztat az iraki kormányerők IÁ-elleni kiképzése érdekében.