Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A török hadsereg nagymértékben ellenőrzése alá vonta el-Báb városát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 18. 21:05

A török hadsereg és az Ankara által támogatott lázadó Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nagymértékben ellenőrzése alá vonta az Iszlám Állam nevű terrorszervezet második legfontosabb szíriai központját, el-Báb városát – közölte a török haderő február 17-én, pénteken.

Az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint a település teljes ellenőrzésére irányuló műveletek folytatódnak, az Iszlám Állam hadállásainak száma jelentősen csökkent, és a terrorszervezet ellenállása is jócskán megtört.

A beszámoló részben eltér Hulusi Akar török vezérkari főnök szerdai nyilatkozatától, aki a Sabah legfőbb török kormánypárti napilap tudósítójának Dohában azt mondta, hogy befejeződött el-Báb felszabadítása, és már a terület átfésülése, megtisztítása zajlik. Ezt erősítette a Hürriyet török napilap csütörtöki értesülése is, amely alapján az Iszlám Állam tagjainak már a rádióbeszélgetései is elhallgattak el-Bábban, és a tűzszerészek főként a város alatt húzódó alagutakban aknák, valamint házi készítésű robbanószerkezetek hatástalanítását végzik.

A török haderő és az SZSZH az ostrom keretében 77 ellenséges hadállást támadott az elmúlt 24 órában. Parancsnoki állásokat, búvóhelyeket, egy darut, egy fegyverraktárt és egy pokolgéppel megrakott járművet is megsemmisítettek, 13 dzsihadistát pedig ártalmatlanítottak.

Ankara augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven indított hadműveletet Észak-Szíriában, hogy megtisztítson egy 5 ezer négyzetkilométeres, határ menti területet az általa terroristának tekintett fegyveresektől, köztük az Iszlám Államtól is. Törökország másik nem titkolt célja a hadművelettel az, hogy megelőzze a kurd milíciák túlzott térnyerését a határrégióban.
Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap kijelentette: Törökország szíriai katonai beavatkozásának végső célja, hogy el-Báb után az Iszlám Állam „fővárosát", Rakkát is magában foglaló, határ menti térség felszabaduljon a terrorszervezet uralma alól.