Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tűzszünet ellenére is sok a halott Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 15. 18:39

Az elmúlt két napban legalább negyvenen vesztették életüket a Jemen-szerte fellángoló harcokban és légicsapásokban, dacára a héten kezdődött tűzszünetnek a Szaúd-Arábia támogatta kormányerők és a síita húszi felkelők között – közölték április 14-én, csütörtökön névtelenül nyilatkozó jemeni tisztségviselők.

A fegyvernyugvás a Kuvaitban április 18-án kezdődő béketárgyalások előkészítését szolgálja. A háborús konfliktus felei közti megállapodás úgy szól, hogy a béketárgyalásokig mindenképpen hallgatnak a fegyverek.

A tisztségviselők viszont elmondták, hogy a halálesetek a szaúdi vezetésű koalíció síita felkelők ellen intézett légicsapásainak, illetve a rivális csoportok földi összecsapásainak számlájára írható. Szerintük a lázadók kezén lévő fővárost, Szanaát különösen sok légicsapás érte.

Az arab-félszigeti országban már negyedik alkalommal született megállapodás fegyvernyugvásról azóta, hogy tavaly márciusban nemzetközivé szélesedett a jemeni belháború, vagyis amióta a Szaúd-Arábia vezette arab nemzetközi koalíció haderői légi támadásokat indítottak az ország északi részének zömét uraló – és Irán támogatását élvező – síita húszik ellen. Azóta már több mint hatezren vesztették életüket Jemenben az összecsapásokban.