Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Simicskó István: a terrorcselekmények igazolták, hogy a terrorizmus kihasználta a népvándorlást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 15. 18:47

A párizsi és a brüsszeli terrorcselekmények egyértelműen igazolták, hogy a terrorizmus kihasználta a kontinenst megcélzó népvándorlást – jelentette ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter április 15-én, pénteken Pozsonyban Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fórumán, a Globsec 2016 konferencián.

A miniszter erről újságírók előtt nyilatkozva beszélt, azt követően, hogy a fórumon kétoldalú találkozók keretében tárgyalt Ursula von der Leyen német és Peter Gajdos szlovák, védelmi miniszterekkel. A bilaterális egyeztetések során aktuális biztonságpolitikai kihívások kerültek terítékre, egyebek mellett a migráció, a terrorizmus és az Iszlám Állam elleni harc kérdéseiről esett szó.

Dr. Simicskó István a német védelmi miniszterrel tartott találkozóján elhangzottakat összefoglalva úgy értékelte: a korábbiakhoz képest a német politikusoknál is érzékelhető némi „hangsúlyeltolódás" a migrációval összefüggő biztonságpolitika terén.
„Későn ébredt fel Európa és ezt most már láthatóan elismerik német vezető politikusok is" – mutatott rá Simicskó István, megjegyezve: a kockázatok láttán beindulni látszik egy védelmi mechanizmus. Hozzátette: a történteket másképpen nem is lehetne „értékelni" hiszen a párizsi és a brüsszeli terrorcselekmények egyértelműen igazolták, hogy a terrorizmus kihasználta a kontinenst megcélzó népvándorlást.

1596012006

A magyar honvédelmi tárca vezetője szerint német partnere maga is elismerte, hogy az illegális migránsokat nem lehet Európába engedni, ellenőrző mechanizmusokra van szükség, és azt is, hogy az európai külső határok védelme nem volt biztosított, amiből okulni kell és ezt a védelmet meg kell erősíteni. „Számos tanulsága volt az elmúlt egy évnek, és ez most érzékelhetővé vált" – jegyezte meg a fórumon elhangzottakra utalva Simicskó István.

A Globsec konferencia első, pénteki napjának programján még több két- és többoldalú találkozó szerepel. A rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajló rendezvényre a világ hetven országából csaknem ezer vendéget, köztük állam- és kormányfőket, jelenlegi és volt minisztereket, kül- és biztonságpolitikai, illetve gazdasági szakértőket, elemzőket hívtak meg.
A konferencia vasárnap ér véget.